NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-10-28 07:45 Összes olvasás: 80912| 37. | [tulajdonos]: Ezt tanultam | 2019-09-30 07:34 | Ezt tanultam:
Éppen a saját versemmel kapcsolatban hangzott el,
mert néhány tanulóban felmerült nem próza-e, amit írtam.
Szó szerint idézem a tanárunk szavait, mert lejegyeztem.:
„ERŐSEBB AZ EPIKUS VONAL, MINT A LÍRAI.
HA EGY SZERZŐ AZT MONDJA VERS, ÉS ÚGY TÖRDELI,
AKKOR AZ VERS.”
*
(Legjobb lenne ha) Elfelejtenénk magunkról írni.
Másodlagos élmény.
Ez lenne az előrelépés a költészeteben.
Felejtsük el az alanyiságot!
Legyünk szekunder költők!
A számlaszám: XXXXXXXX-XXXXXXXX
Erről utaltam a tandíjat. :-)
| |
| 36. | [tulajdonos]: Másodlagos | 2019-09-30 06:44 | "Legrövidebb út a görbe."
Leghosszabb út az egyenes.
Kipróbáltam.
Egyiknek sem értem a végére.
| |
| 35. | [tulajdonos]: A gyermek és művészet jav. | 2019-09-27 17:44 | A gyermekeknek nem kell művészetet tanítani, hagyni kell őket, lehetőséget teremteni, hogy megnyilvánuljanak, és figyelmet adni nekik. Mert a gyermek, maga is, művész. Inkább tanulni lehetne tőle. Ne nyomjuk el őket felnőtt zsenikkel.
Mi, felnőttek, gyakran csak rontunk rajtuk. Cukorral etetjük, cumit adunk a szájukba, kész dolgokat teszünk eléjük, szórakoztatjuk, túlingereljük, megkíméljük, stb..
Hagyjuk veszni, sokszor még el is nyomjuk azokat a készségeket, amiket magukkal hoznak.
A verselés, a nyelvvel való játék, minden gyermeknél elemi ösztönként működik.
Amit elterelünk kész termékekkel, mesekönyvvel, verseskönyvvel, TV műsorral, amikkel megpróbáljuk felnőtteknek tetsző, nekik pénzt hozó mederbe terelni. Eltéve őket ezzel "láb alól". Pl. Walt Disney ízlésre szoktatjuk őket, stb., kevés kivétellel.
Az életre való, helyes nevelés, az más. A segítségnyújtás a gyermekek boldoguláshoz, más.
Régen, imádkozásra, Istennel való beszélgetésre tanították a gyerekeket. Ami egyben önmagával való beszélgetést is jelentett. S később nem kellett hozzá a szülő jelenléte sem.
Ma, jó, (mondom jó), ha legalább a Macival tud "beszélgetni".
A gyermekeim azokat a meséket szerették a legjobban, amiket azon nyomban, frissiben találtam ki nekik, s estéről estére kérték a folytatást. Maguk is alakították, beleszóltak. Mikor már iskolások voltak, képes újságokat írtak, rajzoltak, képmontázsokat készítettek. | |
| 34. | [tulajdonos]: A gyermek, és a művészet | 2019-09-27 17:26 | Egyet értek Samuval. A gyermekeknek nem kell művészetet tanítani, hagyni kell őket, lehetőséget teremteni, hogy megnyilvánuljanak, és figyelmet adni nekik. Mert a gyermek, maga is, művész. Inkább tanulni lehetne tőle.
Mi, felnőttek, gyakran csak rontunk rajtuk. Cukorral etetjük, cumit adunk a szájukba, kész dolgokat teszünk eléjük, szórakoztatjuk, túlingereljük, megkíméljük, stb. őket.
Hagyjuk veszni, sokszor még el is nyomjuk azokat a készségeket, amiket magukkal hoznak.
A verselés, a nyelvvel való játék, minden gyermeknél elemi ösztönként működik.
Amit elterelünk kész termékekkel, mesekönyvvel, verseskönyvvel, TV műsorral, amikkel megpróbáljuk felnőtteknek tetsző, nekik pénzt hozó mederbe terelni őket. Eltéve őket ezzel "láb alól". Pl. Walt Disney ízlésre szoktatjuk őket, stb., kevés kivétellel.
Az életre való, helyes nevelés, az más. A segítségnyújtás a gyermekek boldoguláshoz, más.
Régen, imádkozásra, Istennel való beszélgetésre tanították a gyerekeket. Ami egyben önmagával való beszélgetést is jelentett.
Ma, jó, (mondom jó), ha a Macival való beszélgetésre inspirálják.
A gyermekeim azokat a meséket szerették a legjobban, amiket azon nyomban, frissiben találtam ki nekik, s estéről estére kérték a folytatást. Mikor már iskolások voltak, képes újságokat írtak, rajzoltak, képmontázsokat készítettek. | |
| 33. | [tulajdonos]: Válasz elterelés | 2019-09-27 16:31 | Nem kell kérnünk, hogy válaszoljanak, mint ahogy a gravitációt sem kell kérnünk, hogy ugyan hasson már.
Mint, az utóbbinak, a kommunikációnak is megvannak a megfellebbezhetetlen törvény(szerű)ei.
A fel nem tett kérdés, és a meg nem válaszolt kérdés, figyelmet, életerőt köt le, bármilyen picurkát is. De ha fontos kérdésről van szó, akár el is harmadolhatja, el is felezheti.
Egy pl.: Édesanyám, ki (volt) az én apám?
Ha minden kérdésünket feltennénk, s ha minden nekünk feltettet megválaszolnánk, (lehet túzok, de csak szemléltetni szeretném a dolgot), pár évet fiatalodnánk.
A figyelem, élet. Az élet, figyelem. (energia-energia)
Minden befejezetlen kommunikáció, lyuk a magunkkal hozott életerőnk zsákján, amin keresztül, ahogy szaporodik ezen lyukak száma, egyre gyorsabb ütemben szivárog el az életenergiánk.
Ha nem hiszed, járj utána! :-) | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 32. | Samu: Face | Samu: Face | 2019-09-27 13:06 | | Nézzen rá a facebook mesenger oldalára. Ismerősnek vagyunk jelölve. | |
| 31. | [tulajdonos]: Darnel Christian | 2019-09-25 19:28 | "Próbáltam a naplójába is írni, de technikai okok miatt nem ment.
Ide másolom, ha nem gond..
És a továbbiakban is fojtathatunk párbeszédet.
Köszönöm ezt az érdekes tanulságos történetet, és hogy betekintést engedett az élete egy szegmensébe.
Általában értem a dolgok pszichológiáját..
De nem tudom, mi az a Darnel tréning.
Christián, Ő a korábban elhíresült A. J. Christián?"
Nem ő, habár egy időben ő is elhíresült.
Hazahozott Magyarországra egy vadiújszerű dolgot, nem sokkal a rendszerváltás előtt, a kommunikációs tréningjét.
Én meg mentálhigiénés továbbképzésre jártam akkoriban, és a KIP-ben dolgoztam.
(KIP = Kamaraerdei Ifjúsági Park)
Megláttam benne a lehetőséget.
Megszerveztem A Kaffka Gimnáziumban az első tréninget.
Olyan sokan jelentkeztek rá, hogy nem fértek be a 200 fős díszterembe.
S attól kezdve, hagyományos reklám sem kellett. A SZNIKERSZ nagyterme is megtelt párszor, a Bach csomópontnál, ingyenes bemutatók útján, meghívásos alapon. A résztvevők terjesztették a hírt.
Azt hiszem, mára elfáradtam.
Köszönöm a beszélgetést.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 30. | Samu: Face | 2019-09-25 19:20 | | Nézzen rá a facebook mesenger oldalára. Ismerősnek vagyunk jelölve. | |
| 29. | [tulajdonos]: Sztori | 2019-09-25 17:59 | Háááát, NAGYON KÖSZÖNÖM, KEDVES SAMU!
Tudatlan
Meg akartam szabadulni
a szorongástól.
Nem tudtam, hogy
még több lesz belőle.
Ez történt az általam szervezett Darnel tréningeken, előtte, közben, utána, mikor, egyszer Christian telefonba megkérdezte. Mi volt a célom a tréning elvégzésével? Kiszorongtam magamból a választ.
Hogy megszabaduljak a szorongásomtól. Mire ő nevetve válaszolta: és? még több lett belőle? Sosem fogom elfelejteni a hangját, s azt a furcsa érzést, zavart, amit akkor éreztem. A konyhánkban, az asztal mellett álltam. Semmit nem értettem az egészből. Megjegyzem, a tréninget végzettek többsége, beszámolóik szerint, valami csodálatos átalakuláson ment át.
Azután, valamikor, észrevétlen, elmaradt a jól ismert szorongás.
Mint egy döglött atka, vagy kullancs, kihullott belőlem.
Egészen addig, szívta a vérem, kiélte belőlem az életet.
Más érzést ezalatt, nem igen éreztem.
Csak ritkán oldódott.
Egybefüggő volt, mint első szülésem görcsei, a gyorsító injekció miatt.
És igen!
Egyszer csak megszabadultam tőle.
Egy váratlan, kiadós nyakleves után,
mely azt célozta,
adjam fel az álláspontom, s helyezkedjek a szemben lévőre.
Akkor eshetett ki a fejemből, és csak akkor jutott eszembe ismét, hogy volt egyáltalán,
mikor rájöttem, ha velem lett volna, megvéd egy nagy stressztől.
Történet: szervezőként az volt a feladatom, többek között, hogy az orgonát
ne engedjem hazavinni Lajos bácsinak, előbb, mint a műsor vége.
Ő volt a fiam zongoratanár bácsija. Meg a Waldorf iskoláé. De, szorongás híján, szervezői szerepem elhalványult. Kiadtam az „ukászt” Lajos bácsinak, aki rám is hagyta a dolgot, de rejtélyes okból nem tett eleget ígéretének. 70 fölött járt már. Van egy sejtésem, hogy miért.
Én meg, mivel megbíztam benne, belefeledkeztem a gyerekek arcfestésébe.
Nem vettem észre, hogy a hátam mögött, a színpadról, Lajos bácsi lopja az elektromos orgonáját!
Csak akkor lett világos számomra, mi is történt, mikor Ali bohóc és a Bohóciskolája következett.
Orgona meg sehol.
Ez, Budapesten egy sportcsarnokban, az egyik Macskakiállításon történt.
Még szerencse, hogy maradt bő fél óra a sorra kerülésig.
Telefonon keresztül, a feleségével fordíttattam vissza a Bartók Béla útról, taxival (amit kifizettem) Lajos bácsit.
Aki, még haza sem ért ekkorra.
De szerencsénkre, és hála feleségének, ezt a feladatot végrehajtotta.
Én meg, azóta is elfelejtettem megünnepelni a szorongásom elmúlását.
| |
| 28. | [tulajdonos]: végső | 2019-09-25 12:43 | Tudod mi a legteljesebb és legtökéletesebb magány?
Mikor nem szeretsz senkit.
Magadat sem.
Ahogy ezt kigondoltam, éreztem is.
Érzem magamban a szeretet hiányát.
És beindult az ellenkezés is vele.
Az nem lehet, hogy nem szeretek senkit!
Hiszen vannak gyermekeim.
Hamarosan unokám születik.
Szeret a férjem, hisz törődik velem.
Szeret a tanárom, hisz mondta.
Vannak barátaim, tudom, hogy szeretnek.
Egy, Drága, közölük, néha mondani is szokta.
És a kutyámról, a cicáimról nem is beszélve,
s egy másik barátnőmről, akire mindenben számíthatok.
Ő, sajnos nem mondhatja el rólam ugyanezt.
De, megelégszik. Vagy inkább beletörődött.
Azért, ha felhívnám, azonnal jöjjön ide, nem biztos, hogy tenné.
Sőt, borítékolom, hogy nem.
(De nem teszem, nehogy mégis! )
Mert nem ér rá, mert nem csak engem szeret.
Van bennem, a szívem helyén, egy kopár lakatlan sziget.
Ritkán járok erre,
de most kikötöttem.
Úgy érzem, az lenne a becsületes, hogy mindenkinek, külön megmondanám, hogy nem szeretem.
Talán, ha nem gondolnám azt, hogy ennek ellenére, szeretnem kell őket, hogy úgy kell tennem, mintha, mert ez az egyedüli lehetőségem a túlélésre (gyermekkorból fennmaradt egzisztenciális szorongás ez), akkor talán, ha feladnám ezt a félelmet, elkezdődne valami, elkezdődhetne az életem újra, ami legutoljára öt éve, hogy történt. S érezném megint, azt a válogatás nélküli, mindent, és mindenkit elsöprő szeretést.
Aminek már nem kívül (Febe), hanem belül lenne a közepe.
S akkor ez a sziget, talán, felkerülhetne a térképre.
Most, végig gondolva, bárkinek el merném mondani, hogy nem szeretem, kivéve a lányomnak, mert már próbáltam egyszer, mikor úgy éreztem túl vagyok rajta, a nem szeretés érzésén. Ezért tudom, rögtön sírna, s bánnám rettenetesen. S vele sírnék.
Azt hiszem, egyetlen valaki van, aki nem hinné el nekem, s az a fiam.
Tiltott sávban jártam, mikor a világra hoztam, a szüleim ellenezték.
Érdekes, a férjemet is, őt mégsem szeretem.
Lehet szerelmes voltam belé, valakibe, akiről azt hittem létezik, és hogy ő az,
de egyszer csak nem tudtam már a saját szememmel ránézni,
csak az anyukáméval látom.
Aki végül, beleőrült a választásomba.
Egyszer megkérdeztem a lányom.
Honnan tudta gyermekként, hogy szeretem?
Miből?
Abból - válaszolta, - hogy a barátait mindig étellel, itallal kínáltam.
Azt mondja, boldog gyermekkora volt.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
