NAPLÓK: Egy Bőrharis Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 09:10 Összes olvasás: 40691| 43. | [tulajdonos]: Egy költözés ritmusa -versféle | 2003-04-14 11:38 | I.
Most messziről nézek a táj képére,
S a kép távolodik tőlem.
Az a fehér folt voltam én,
S üres helyem egyre kisebbnek látszik.
Lassan összezáródnak a repedések,
S a hajszálnyi rések eltűnnek.
Már nem láthatom a táj mögötti valót,
S az igazság látásához nem vagyok elég közel.
II.
Két és félszer öt méternyi szobám, ez a helyzet.
Nem túl nagy, s a felét elfoglalja az ágy -
százhatvanszor kétszáz centi -, s az asztal is elvesz
tőlem jó darabot: hatvanszor valahány.
Nincs még szekrényem, székem, meg a polc se valódi.
Látom vélt helyüket, s érzem a foltokat is,
kék-zöld zúzódásokat - én se vagyok kicsi éppen.
Nem lennék odabenn, több tér jutna nekem.
III.
Apró szobában létezem,
s egy kis szoba lakik bennem.
Szívből megvetett ágyamon
hánykolódik a testem.
Meghallom minden ritmusát.
Befelé tekintve látom,
mi kívül van. Majd fordulok,
s feltárul belső világom.
Szemhéjam alatt ott feszül
egy vörös, időtlen alkony.
Megérteném, de eltünik,
én meghalok és elalszom.
IV.
Hét piros autó parkol előttünk, egy sem enyém.
Függönye nincsen még a szobámnak, hát csupa fény.
Sarkon a szálló rám mosolyog, portás szalutál.
Reggel a kávé zacca lehet titkon kaviár.
Éjjel a szomszéd telken az omlás halk nesze zúg,
s nézem a hullámhordta halat, a kő alakút.
V.
Lassan besétálok a tájba,
S a kép szinte orromhoz ér.
Helyet keresek benne magamnak,
S tér után kutatok, ahová beférek.
Befurakodásom szertefutó repedéseket okoz,
S fészkelődésem vékony réseket nyit.
Valódi szemek villannak elő,
S igazi kövek, fák, emberek tűnnek fel a nyílásokban. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
