Anyám libát vett. Erőszakot alkalmazván a madár felett szegényt tömni kezdte (erről írni egy regényt lehetne). Tiltakozás ide vagy oda, már majdnem megtörtént a csoda (néhány nap és vágásra érett). De ki látott ilyen véget? Elzáródott a libagiga, volt miatta patália. Eltemettük nem kellett ebédre. A történetnek ezzel vége. :)
Szeretet-éhségem van. Messze vannak a gyerekeim és az unokák, pedig szeretném magamhoz ölni őket. Biztosan más is jár hasonló cipőben, az megérti. Bárcsak sokan szeretnének! De itt a dokkon csak megtűrt vagyok. Igaz, nincs mivel megérdemelnem a figyelmet. Boldog Valentin napot nekem :(
Az anyák hűen őrzik emlékezetükben csemetéjük nyelvbotlásait vagy éppen frappáns megnyilvánulásait. Én is hoztam magammal kettőt.
A hazai útviszonyoknak megfelelő göröngyökön lépkedtünk otthonunk felé. Két és fél éves leánykám egy kátyúba belelépett és elesett. Visszafojtott lélegzettel vártam a sírását, de nagyot tévedtem. Felpattant és hadarni kezdte: - Hipp-hopp hepehupa, pipi tolla pihe-puha – majd hozzátette: - Hoppá Jézus csizmája! Gurultam a nevetéstől. Mint később megtudtam, nagymamájától tanulta a mondókát.
Mivel építkeztünk, és sokadika is volt, erősen törnöm kellett a fejemet, mit adjak enni a családnak. A kamra üresen állt. Addig morfondíroztam, míg eszembe jutott a kert, hátha össze tudok kaparni a zöldségek között ebédnek valót. Az udvaron játszottak a gyerekek. Elhaladtam mellettük, kisfiam megkérdezte, mi lesz az ebéd. Mivel még magam sem tudtam, nem válaszoltam neki. Megálltam a kert közepén, és eszembe jutott, hogy lecsót készítek. Megszedtem a paprikát, paradicsomot, hagymát. Visszafelé ismét megszólalt fiacskám fejéhez kapva: -Tudom már, paprika zöld, sárga paradocsin – mondta diadalmasan. Még nem voltak érettek a zöldségek, de ez mit sem veszített értékéből. Finom lett a lecsó, legalábbis mind megettük. Nagy úr az éhség.
elsőáldozás előtt meggyóntatott a pap kérdezte: milyen bűnt követtem el nem jutott eszembe semmi de tudtam minden ember bűnös hát azt feleltem (nem volt igaz) süteményt csentem nem tudtam hogy ekkor vesztettem el gyermeki ártatlanságomat
hiányzott anyám szeretete bár nem bánt rosszul velem hisz' enni adott mindig pofonra állt keze nem cirógatott pótlékot találtam egy házi légyben vigaszként néztem szipókáját sokszor nevettem lábai simogatását
ki nem hisz e pár sor igazában nem volt ütve-verve s nem feküdt elhagyatva emésztő lázban
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
