Ilus, a „skizofrén”
Nekem, mint a parasztgyereknek a mesében, be kellett csapnom mindig az ördögöt: az anyámat, az apámat, a férjemet. Így tudtam, csak elérni, ha valamit akartam. Mert ők soha nem bíztak bennem. Anyám, amikor csipkebabát varrtam, azt mondta, nem fog sikerülni, mert én ügyetlen vagyok. Aztán amikor mégis elkészültem a babával, kiállt a kapu elé, és mutogatta, mintha az ő érdeme lett volna, hogy meg tudtam csinálni.
Apám soha nem ölelt meg, nem ültetett az ölébe, nem beszélgetett velem. Akkor támadt csak beszélgethetnékje, amikor el akartam menni valahová. Már ott álltam az ajtóban, de ő nem hagyott békén, addig beszélt hozzám, hogy már késő volt elindulni. Amikor látta, hogy maradok, már nem akart velem tovább "beszélgetni".
A férjem meg összefogott a szüleimmel, hogy együtt kisebbítsenek. Amikor a gyerekeket úszni akartam vinni, gúnyolódtak, hogy megy a skizofrén vízbe fojtani a gyerekeit. Mégis megtanultak úszni a gyerekek, előbb Imola, aztán Előd is. Titokban hordtam őket uszodába. Titokban takarítottam, hogy legyen rá pénzem.
Be kell csapni az ördögöt, ha nem engedi, hogy jók legyünk.
|
