NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-10-28 00:39 Összes olvasás: 117919| 62. | [tulajdonos]: még egyszer | 2018-07-05 23:44 | Az előző rész tartalmából: Majánál aludtam, amíg ő megfőzte az ebédet, én borsót szedtem, próbáltam összebarátkozni egy rigóval, de az csak éhes volt, közben elkészült az ebéd, evés közben könyvekről, filmekről, pasikról beszélgetünk, így került szóba a Westworld.
-- Maja kedvéért bezzeg hajlandó vagy megnézni -- dohogott itthon a nagyobbik fiam, -- én meg hiába mondom már hónapok óta, hogy ne azt a sok szart [ezt aláhúzta a helyesírás-ellenőrző, pedig jól írtam le minden betűt, nem maradt ki semmi] nézzétek Apával, ami a tévében megy, oda se bagóztatok rám, pedig itt van lementve az egész sorozat.
-- Nem nézünk szart – feleltem, -- nem is szoktunk tévét nézni.
Na, jó, néha igen. Legutóbb például az Esőember-t néztük meg kb. hatodjára, az minden, csak nem szar [ezt már nem húzta alá a helyesírás-ellenőrző, úgy látszik, csak hozzá kell szoktatni a csúnya szavakhoz, hogy nem pofázzon bele az alkotói folyamatba]. Szeretem jó sokszor megnézni a filmeket, így mindig felfedezek bennük valami újat; a „Schindler listájá”-ban például csak a sokadik alkalommal vettem észre a film -- mások szerint legjellegzetesebb -- motívumának, a piros kabátnak az ismétlődését; lehet, hogy észrevettem én is, de mindig elfelejtettem, a sokadik megnézés után már nem fogom.
Végignéztem az egész első évadot. „A történet Westworldben, egy fiktív világban játszódik, egy technológiailag fejlett, vadnyugati vidámparkban, amelyet androidok laknak. A Westworld a szórakoztatás legfelsőbb szintjét kínálja a jól fizető vendégeknek, akik kedvük szerint, következmények nélkül cselekedhetnek bármit a park teljes területén anélkül, hogy a látszatra normális emberi életet élő androidok közbeszólnának.” (Wikipédia) Ezt megírhattam volna én is, kicsit másként, saját szájam íze szerint, de minek pazaroljam a tintát arra, ami már készen áll, mint egy gondosan aládúcolt, büszke őrtorony, és csak azt várja, hogy befogadják. Azt hallottam valahol, hogy a vendégszövegek ideje lejárt. Nem tudom, én szeretem a vendégeket a szövegben is. Kopogtatniuk sem kell, beengedem őket, mint ezt is: “Itt a határmezsgyén hullanak a levelek. Bár a szomszédaim mind barbárok, és te, te ezer mérföldekre jársz, asztalomon mégis mindig két csésze áll.”
Folyt. köv.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
