NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-10-28 00:38 Összes olvasás: 117915| 65. | [tulajdonos]: zarándokút-előtt-2 | 2018-07-06 11:42 | Az előző rész tartalmából: Maja rábeszél az élményre, a fiam dohog, miért nem őrá hallgatok, egy büszke szótorony áll előttem, gondosan aládúcolva, befogadásra várva [az előző részben nem így írtam – javítani, hogy a szöveg egységes legyen!], s bár a torony néha csak egy torony, ez most vendégszöveg, beengedem, a szomszédaim barbárok, az asztalomon mindig két csésze áll.
Az androidok a megszólalásig hasonlítanak az emberekre. A tervezőik külön ügyelnek arra, hogy olyan vonásokkal ruházzák fel őket, amelyektől zavarba ejtően hitelesek lesznek. Ennek érdekében a továbbfejlesztésük során egyre nagyobb teret engednek a véletlennek. Előtérbe kerülnek az apró hibák, tökéletlenségek. Tűnődés, tétovázás, sutaság, egy-egy akaratlannak tűnő mozdulat és főleg-főleg sok-sok „emberi” szenvedés -- ez ejti rabul a látogatót, nem a tökéletesség.
Angolul néztem végig az első évadot, ha már sorozatot bámulok, hadd tanuljak belőle, legalább a nyelvet. Nem mindig értettem mindent, de szerencsére nem az angol miatt, az ismeretlen szavak legtöbbjének értelmét ki tudtam hámozni a szövegkörnyezetből. Are you kidding me? -- ennek a kérdésnek a jelentésére például magamtól jöttem rá, anélkül, hogy utána kellett volna néznem: Te most szórakozol velem? A csavar volt sok a filmben, azért nem értettem mindent; a forgatókönyvíró kicsit túlbonyolította a történetet, nyilván direkt, hadd legyen minél izgalmasabb a sztori. Két nap alatt túljutottam a teljes első évadon.
Harmadnapra érdekes szokást alakítottam ki. A buszon, a Városban, mindenütt, ahol emberekkel találkoztam, figyelni kezdtem másokat: ha egy Westworld-szerű vidámparkban élnénk, miből tudnám megállapítani, hogy ember áll előttem, nem egy gyárilag létrehozott, előre programozott android.
Folyt. köv.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
