NAPLÓK: Pálóczi: Nyomolvasó napló Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 07:19 Összes olvasás: 48317| 299. | [tulajdonos]: Nyomolvasó napló | 2008-09-27 16:05 | IRODALMI KÁVÉHÁZI CSALÓDÁS
Az irodalmi kávéházak sosem voltak teljesen nyilvánosak. A Nyugat törzsasztala a New York kávéház karzatán nem a cvilek piskóta evő találkahelye volt. Ott a "közönség" tagjai, ha írókat akartak látni - hiszen ezeknek a kávéházaknak és éttermeknek az írók egyben közönségvonzó látványosságai is voltak -, külön ültek le és onnan figyelték kedvenc vagy esetleg éppen utált szerzőiket. Író és civil között gyakran áthághatatlan a mentalitásbeli különbség. Ahogyan a színész és a néző között is. Nem véletlenül használom a civil fogalmát, amelyet a művészvilágban a szinészek használtak a maguk és szeretett nézőik megkülömböztetésére. Nagyon szerették a közönséget, pláne ha a publikum tomboló tapsviharral adózott művészetüknek, nem pedig a párnák bedobálásával büntette a társulatot, ha bukott a darab. (S nagy különbség, hogy a néző ott fizet azért, hogy ezt megtehesse, míg itt az olvasó ingyen olvassa megszenvedett írásainkat és ingyen szidalmazhat minket, amíg meg unjuk és meg nem írjuk "őt", mert akkor ezzel "fizet".)
Az internet világa lehetővé teszi, hogy az író, az írhatnám polgár, és az úrhatnám polgár vagyis a civil, "személyesen" találkozzék valamilyen irodalmi fórumon. Ezek a találkozások nem ritkán kölcsönös csalódással érnek véget. Pláne, ha a közönségfilm művészfilm felosztás mintájára megpróbálkozunk a mai versek "közönségvers" és "művészvers" felosztásával. S azt mondjuk, vannak akik ma közönségverset írnak, hogy azonnali sikert könyvelhessenek el, és vannak akiknek ez nem számít, mert az Időnek szeretnének írni. (A kultúrális emlékezetnek. "Istennek" - mondaná Rilke, vagyis a "fennmaradásnak". Én elég sokszor gondolok arra, hogy engem ez bárminél jobban ambicionál. De hogy lehet ezt elérni? Talán úgy, hogy az ember senkihez sem hasonlít és a maga korának érzéseit gondolatait űgy fejezi ki, hogy abból az utókor tájékozódni, meríteni akarjon. Idáig egy olyan versem van, amely elég sajátos, mindamellett elég mély ahhoz, hogy talán túléljen engem: a "Meghalsz, nagyi". De ha egy van már, hátha több is lesz. A kimagasló esztétikai minőség természetesen alapkövetelmény. A forma itt a mindig jelenlévő tartalom "edénye" lehet csak. Ez tartalmi nem pedig formai kötészet. Hogy mindez úgysem fog sikerülni? Akkor legfeljebb "pofára esem" majd, mint az ólajtó. A sírban nem fog fájni.) Vagyis nekem nem szerez olyan örömöt vagy olyan bánatot a felkészületlen olvasók tetszése nem tetszése, ami a törekvéseimet befolyásolhatná. A szellemi létszükséglet, az igazi értők pici csoportja a minőségnek köszönhetően előbb-utóbb kialakul, nagyobb olvasótábor majd az időben fog kialakulni. ( Jó esetben, ha egyáltalán sikerül megírni amit szeretnék. /De nekem MUSZÁJ hinni ebben, mert ha még én sem hinnék, akkor el kellene mennem olvasónak./A művészfilmet is végül többször látják, mint a közönségfilmet. Mert utóbbit sokan egyidejüleg nézik meg, a közönségfilmet egyszerre kevés értő néző, de a jó művészfilmet évekig lehet nézni, mert annyira gazdag. Volt olyan film, amit évekig minden hónapban látnom kellett!)
Tehát művészvers szerző és közönség verset olvasni akaró olvasó esetében valószinü, hogy a fentebb említett csalódás bekövetkezik egy irodalmi kávéházban (ami az irodalomért jött létre s nem pedig Pepi néni kifőzdéjeként üzemel). Űgy látszik azonban, ma ennek elviselése is a net világához tartozik.
Irónak lenni "más", mint az olvasók gyakran gondolják. Nem kell írni. Rilke egyenesen megpróbálja lebeszélni erről a fiatal költőt, csak akkor írjon, ha belehalna, hogy nem ír. De onnantól életre-halálra... Nagyon komoly felvállalás ez. Egyik oktató a Magyar Író Akadémián úgy fogalmazott, be kell lépni a "szerzetes rendbe". Ez mind a gyermekkorban velünk született adottságok megléte esetén értendő. Úgy nyílik a legtöbb esély azok kibontakoztatására.
Egy civil - vagyis ebben az értelemben egy "laikus" - , mindezt nehezen érti meg. Ahogyan arra is csak nehezen találna magyarázatot, miért ment Karinthy lábujjhegyen a kirakat előtt! Pedig egyszerű: - nem akarta, hogy fölébredjen az aludttej!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
