NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-10-27 07:45 Összes olvasás: 80862| 562. | [tulajdonos]: Ihlet- tett | 2025-09-03 15:25 | Hiányoltam mostanában az álmaimat, amik kontúrosak, amiket ébredés után le tudok jegyezni.
S mit ad Isten, meg is érkeztek.
Egy előadáson voltunk páran. Vagy inkább beszélgetésen, egy nagyteremben. Ültünk szemben a vendégemmel, Lux Elvirával. Valami segítő beszélgetés lehetett. A végén jutott eszembe, hogy be sem mutattam. Szégyenteljes mulasztásnak tűnt. Aztán találtam egy jó okot, egy kifogast, egy mentséget hogy miért?
Azért, mert a feladat megváltoztatott volna engem, legalábbis egy időre. Általa más lettem volna, mint aki vagyok, mert vele szerepet vállalok, s félő, nem tudok kilépni belőle. S hogy meg legyen az igazságom, mikor körülnézek, látom ám, hogy észre sem vettem, a második nap végén, megtelt a terem. Majdnem teljesen. Pedig jó nagy volt ám az a terem. Fellélegeztem. Őt nem kell b bemutatni. Híre megy, és tódulnak rá az emberek. A következő pillanatban már mellette ülök. Világoszöld ruha van rajta.
Olyan, mint amilyen Luci-kén szokott.
Hátrafordul. Most a vállát és a haját hátulról látom. Erősen megfigyelem. Milyen dús erős szálú haja van. Mint Erzsike ING-s kolléganőmnek. Aki már szintén meghalt. Nézem, hogy nem paróka-e?
De nem látom annak. A bőre is milyen fiatal. S nem haragszik, amiért nem mutattam be.
Eddig az álom, legalábbis, ami megmarad belőle. Nincs abban szépség, nincs abban líraiság, ahogy leírtam.
Prózai.
Egy új tudás magamról. Arról, hogy vannak dolgok, amik (olyanok, mint a) traumák. Megváltoztatnak. S ez a mostani olvasmányélményemhez kapcsolódik; a Szexbombához. Ennyi a köze az irodalomhoz. A dokkhoz, amit Filip Tamás József Attila díjas költő felügyel, annyi köze van, hogy nála olvastam szárnyakról, amiket meg kell mosni.
Ő a szakmai szűrő, amin át kell menni mindenkinek. Költőnek, szerkesztőnek. Aki fennakad, az túl nagy szemű. Ilyen vagy olyan értelemben.
Febe-vel is álmodtam. Karnyújtásnyira volt tőlem. Beszélt. S én nem emlékszem mit, és én, nem mondtam semmit. Legalábbis nem emlékszem, hogy mondtam volna neki valamit. De ennyi is szíven üt.
S igen. Már régen mostam meg a szárnyaimat. Repülés után. Amit álmaimban teszek. Hogy leszűrjem, összegyűjtsem a sok kis aranyszilánkot róla.
50 percig tartott, míg leírtam ezt az álmot. S most késésben vagyok. Mert feladatom van.
Természetes szűrő. Ezt a kifejezést találtam rá.
Hogy mire?
Az legyen az én titkom.
2024.01.31.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
