NAPLÓK: Zártkörű gondolatok Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 04:21 Összes olvasás: 2807| 1. | [tulajdonos]: Zártkörű gondolatok | 2008-03-10 12:10 | Zártkörű gondolatok
Már este elképzeltem, hogy holnap mit is fogok mondani a Doktor Úrnak. És minden olyan egyszerűnek tűnt. Felkeltem másnap reggel, és besétáltam a rendelőjébe, azután pedig elmondtam neki, hogy szörnyen depressziós vagyok. Félek az emberek tekintetétől, de talán még jobban a szerelemtől. Már nem is merek kapcsolatot kialakítani, mert tudom, hogy a vége csak fájdalom lenne. Láttam a doktor arcán, hogy érdekli, ezért folytatni kezdtem.
- Pedig volt barátnőm, több is. De így visszagondolva nem voltam beléjük szerelmes.
Talán picit játszottam is velük. Azóta velem játszanak. De mégis mindegyikük emléke itt él bennem. Nem tudok szabadulni tőlük, és láthatatlan bilincsbe verik megtépett lelkemet. Bármit is teszek nem tudom feledni őket, pedig nagyon szeretném.
- És most van kapcsolata? Kérdezi a doktor.
- Jelenleg nincsen. Hiszen az előző is nagy fájdalommal ért véget. Bár bevallom van egy hölgy, aki tetszik nekem. Meg is kerestem és beszélgettünk, de nem személyesen. Kiderült, hogy fontosnak tartja az iskolai végzettséget, és a megfelelő anyagi hátteret is. És nekem egyikből sem jutott ki. Pedig az elején minden olyan szépnek indult, de most megtorpantam, így félnék vele találkozni. Érzem, ha megtudná, hogy nem végeztem egyetemet, nem is állna többé szóba velem. Azóta amióta megláttam folyton rá gondolok, pedig tudom, hogy nem lehet emiatt köztünk semmi. De egyszerűen nem tudom őt kiverni a fejemből. Pedig azt hittem, Ő az, akit keresek. Amolyan művész-lélek. Imád rajzolni és énekelgetni.
- Értem, akkor meséljen az emberektől való félelméről.
- Elég nehéz erről bármit is mondani, de megpróbálom a gyógyulás érdekében.
Leginkább azért félek tőlük, mert folyton olyan érzésem van, hogy a hátam mögött csak összesúgnak és kinevetnek. Valamiért úgy érzem, röhejes vagyok a szemükben.
Nem bírom elviselni, ha a szemeimbe néznek, olyan mintha minden egyes pillantásukkal megpróbálnának belőlem kiolvasni valamit. Valamit, amit én nem szeretném, ha tudnának.
- És tudja, hogy mi ez a valami?
- Hát persze. Ez a valami a titok, és a félelem.
- Nos időnk lejárt. Én a gyógyszeres kezelést javasolnám, de mivel először jár nálam, ezért tudom, hogy ez némi kockázattal jár, de úgy gondolom az Ön javulására most erre is szükség van. Persze ez azt jelenti, hogy vissza kell jönnie hozzám további ellenőrzésekre. Amit még tanácsolni tudnék az az, hogy járjon többet szórakozni, élvezze a társaságot, mosolyogjon sokat, és ha kell változtasson munkahelyet is, hiszen ilyen esetekben, mint a magáé, gyógyírt jelenthet mindennemű változás.
Miután elhagytam a doktor rendelőjét, egész úton az Ő szavai lüktettek gondolataimban. Ezért úgy döntöttem, még mielőtt haza mennék, leülök egy közeli parkban. Néztem a körülöttem játszó kisgyermekeket, és egyre jobban kezdtem meghatódni attól, hogy még mennyire őszinték. Látszik rajtuk, hogy nincsen bennük félelem. Bármit is tesznek, azt komolyan gondolják, és csak játszanak önfeledten, s örülnek, hogy a világot még nem ismerhetik. Ekkor a közeli tóba pillantottam. Láttam benne elmosódott tükörképemet, és azt, hogy én nem nevethetek…
Majd hirtelen egy hölgy lépett oda hozzám, és adott kezembe egy szórólapot, amin ez állt:
„Utazó vándorcirkusz keres azonnali kezdéssel bohócot!
Gyakorlat nem feltétlenül szükséges, kérjük jelentkezz!”
Azt hiszem itt az ideje munkahelyet változtatnom. A Doktor is ezt mondta. Így legalább majd többet mosolyoghatok, még ha nevetésem festett is lesz…
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
