NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 03:18 Összes olvasás: 5009918| 1933. | [tulajdonos]: moraj | 2026-08-10 11:53 | "A gondolat mint madár súrolja a cédrusokat, a bükkfákat, a fenyőket, meglebbenti a hegység csipkéit. Az emberi gondolat legyőzi, eltörli a sziklák torlaszait."
75. oldal, IV fejezet (Európa Könyvkiadó, 1966)
Ki hogy gyászol. Én, ahogy a szerelmet is műveltem hajdan, olvasáson, könyveken keresztül teszem. A fenti idézet apám kedvenc könyvéből való, amit eddig féltem elolvasni, nehogy gyengének, rossznak bizonyuljon. Amikor kérdeztem tőle, miért jó, a cselekményről semmit nem mondott, csak, hogy úgy megjeleníti a tájat, hogy az ember szinte érzi. 10 éves koromban az emlékkönyvembe is ebből a regényből írt ki két mondatot, s most, mikor az útra kellett egy könyv hirtelen, s úgy döntöttem, ez lesz a legjobb, amit magammal vihetek (amikor az ember megszámlált napjait éli, nem lehet ám csak úgy szeleburdi módon akármivel tölteni agyat és időt!), s a 75. oldalon egyszer csak ott volt ez a 2 mondat előttem, az kicsit olyan volt, mintha apámmal találkoznék ott fent a hegyen. Hiszen ezért is olvasom, hogy együtt legyek vele. Hogy megismerjem azt, aki hiányzik. Kirajzolódjék, materializálódjon. Apám lelkének fiatalkori tájain járok, sztalkolok valakit, aki közben én is vagyok. Látom, amit látott, és látom, ahogyan. Jobban érzem, hogyan nézett. Olvasóikban élnek a halottak.
"A virágok és rügyek szökevény illatának és növénynedveik lármájának hálója borította a hegyet. Az árnyék mintha az ágak közt folyt volna át; és a szél a víz remegéséhez még hozzákeverte a lombosodás moraját."
(Pierre Gamarra: Pireneusi rapszódia, 203. oldal) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
