NAPLÓK: Áncsán József PAPI HARCAI Legutóbbi olvasó: 2026-10-26 05:29 Összes olvasás: 15572| 2. | [tulajdonos]: egyedül | 2007-10-04 18:54 | Az Újszövetséget tanulmányozva számtalan példabeszédet, megszívlelendő tanítást találtam, amelynek sokakhoz el kellene jutnia.
Bennem gondolatokat ébresztett, minduntalan saját lelki bajaim okát kerestem bennük.
Öregkori udvarlásom jelentős lépése volt, amikor elhatároztam, hogy veszek egy pár karikagyűrűt, pótolom, a tizenkét éves mulasztásomat.
Angélával való házasságkötésünkkor, ennek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget,
hiszen ,indketten túl voltunk már egy váláson.
Kölcsönkapott gyűrűvel járultunk az anyakönyvvezető elé.
Az én gyűrűmet a mentősök vágták le az ujjamról, talán ez is egy jelzés volt.
Mielőtt a gyűrűvásárlásra sor került volna, Angélának elmondtam szándékomat.
Ellenezte. Látszott rajta, hogy nem akarja elfogadni.
Én ragaszkodtam hozzá, még akkor is, ha csak én fogom viselni. Jelezni akartam avilágnak, hogy van párom, mint annak a karikagyűrűnek. Rosszul esett az elutasítás, azt éreztette velem, hogy különválásunk visszafordíthatatlan. Nem csak az ő elvesztéséről volt szó.
Ott volt Lóri, akit kisgyermek kora óta sajátomként kezeltem, eddig azt éreztem, hogy én sem vagyok közömbös számára. Különköltözésemtől kezdve azonban valami megváltozott.
Az én szeretetem változatlan maradt, de érzésem szerint ő már másként tekintett rám, mint azelőtt.
Már nem az a kisfiú volt, aki keresi egy biztonságot adó apa kezét, lesi mozdulatait, tetteit, kíváncsian hallgatja szavait.
Felnőtt „férfiember volt, már önálló, egyéni vállalkozóként Angéla cégénél dolgozott,
A példakép, már ő volt. Ez így természetes. Bennem korábban is rossz érzéseket keltett, hogy édesapjával nem tartott kapcsolatot, sőt ellenszenvvel viseltetett iránta. Az én felfogásom szerint, a vérségi kapcsolat, amit a magyar nyelv roppant érzékletesen- édes- előtaggal jelöl:
mindennél előbbre való.
Bármilyen bűnt követ is el,édesapám, anyám, testvérem marad, kötelezettségeim vannak vele szemben, segítenem kell, figyelnem kell rá, el nem hagyhatom, róla meg nem feledkezhetem,
védenem kell őt, ha a világ ellene fordul, akkor is.
A vér szava szólít, figyelmeztet erre, nem írott törvények, Isten tanításai.
Amióta egy család voltunk, ő engem mindig édesapjaként emlegetett, mások előtt is így nyilatkozottrólam. Tetteimmel, szavaimmal igyekeztem, az én értékeimet átadni neki,
Ma úgy látom, ebből nem sokat tett magáévá. Anya hatása, vélekedése a világról erősebbnek bizonyult.
Erőfeszítéseimet még sem érzem hiábavalónak.
De mindkettejük elfordulása tőlem, nagyon elszomorított, magányomat szinte elviselhetetlenné tette.
Ezekben a napokban sokszor éreztem úgy maga, mint egy kisgyermek, aki anyjával piacra megy, nyüzsgő, ismeretlen embertömegbe és eltéved.
Keservesen sír, mert úgy érzi, az anyja szándékosan hagyta el, mert nem szereti.
Karikagyűrűvel kapcsolatos beszélgetésünk azzal zárult, hogy megvettem a gyűrűket, amit elfogadott, de kijelentette, hogy nem fogja viselni.
Arcul csapásnak éreztem,, még akkor is, ha számítottam rá.
Azután jött egy vasárnap, együtt mentünk a templomba.
gyengéden megfogtam a kezét, de a gyűrű nem volt rajta. A mise után arra gondoltam, hátha meghív egy közös ebédre, de helyette megkérdezte hűvösen:
- Haza vigyelek?
- -Légy szíves, vigyél vissza - mondtam, mert közölte, hogy ő és Lóri tárgyalni mennek,
- nem érnek rá.
- Ekkor, az üres szolgálati lakásban elindultam, a szakadék felé.
- Elmentem egy üveg italértés keserűségemben elfogyasztottam.
- Először kicsit könnyebb lett, majd egyre rosszabb, beindult a láncreakció, mát nem volt megállás.
- egy hétig tartott”. alkoholsokk kezelésem”
- Egyre zaklatottabb lettem.
- Észrevétlenül csúsztam a szakadék széle felé.
- Minden gondolatom a halál körül forgott.
- Autóm a lakás előtt állt,
- Elhatároztam, hogy keresek egy üres garázst, beállokés lehúzott ablak mellett járatom az autót.
- Beindítottam, de elindulni- állapotom miatt nem tudtam.
- Egy ideig még sötét gondolataimmal, némán ültem, majd kiszálltam és lezártam a kocsit.
- Bementem a házba, leültem az étkezőfoteljébe, kilátástalan, szomorú jövőmre gondoltamba magány egyre inkább marcangolt.
- Mit tegyek most?
- Van még elfogadható, teljesíthető cél, hátralévő éveimre?
- kérdeztem önmagamtól.
- Pénz, hatalom, siker, gazdagság, csillogás, nem lehet ambícióm. Életem során | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
