Útkeresõ

B.-nek


Elvesztem valahol a csillogó város üdvözítő
tömjénfüstnek álcázott kábító gázaiban.
Mocskos körmű szájhősök törölték
belém kétes múltú lábaikat,
a nyomokat azóta sem tudtam ledörzsölni.
Megfogdostak, hogy tapintással lássanak belém,
mintha Braille-ben nyomták volna bőrömre életem.
Nem tudtam, merre tovább, zsákban végződött minden utca
csak vártam, sodorjon magával, az öntudatlan megadás.
Nem volt már se pásztorom, se Istenem,
fehér bundámat feketére cseréltem.
Aztán, a magamon kívüliség egy szoborhoz sodort,
hideg fémmé keményült rendíthetetlenség
rejtegette állhatatos érzéseit.
Földönfutó térdeimig álltam a lelki szemétben,
annyi erőm volt csak, hogy  lábai előtt összekuporodjak.

Máig nem tudom, mi keltette megint életre.
Az az első emlékem, (fordított piéta?)
hogy karjaiban tartva
lép át velem az erkölcsi tetemeken.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.