fényroncsok a falon

fényroncsok a falon

1

nem kellene
felháborodnod azon
amit megértek belőled
amiről
te nyomban ki szoktad deríteni
hogy rosszul értem
mert
hóhatár felettiek a jellemzőim
visszautasított megértésem
új megértenivalók után kutat benned
selymes
áttetsző csöndjeidre figyel
amik most olyanok
mint
talajszinti ködök áramlásából nézve
a holdfoszlányok

2

ezekben a szennyesszürke délutánokban
megpróbál
feltámadást hazudni magának
rábízza
nem a hitét nem is a vágyait
csak azt a gyötrő ellenkezést
amivel
érzékelhető lenne még
a folyton bekövetkező változásokban
a változatlanság
figyeli a fákat
a célbaérés méltóságát bennük
bár
most
az ablakrésnyi ég-nyákba döfve
mulatságos hiszékenység-változatoknak
tűnnek
az orgonaágak kipattanni akaró
rügyei

3

ha lehetne egész nap lovon ülnék

naplemente mögöttem
s figyelem
ahogy egy lankás földháton felém futsz

futásodban nem lenne megérkezés

árnyéktalanok vagyunk a képen
némák
és
árnyéktalanok



4

csak tudnám
időnként mért történik mindez
darabokra hasadsz
ágreccsenésre
egy mókusra ahogy felszalad
csigavonalban a szétnyíló lombba
a parki kút csepegő vizére
a dombra
ahol szigetként vetnek árnyékot a szemek
százszorszépre
és a rigók füttyentése közt
átsétáló párra

aztán megállsz
mosolyogsz
s rajtam törsz utat hallgatásaidhoz

5

egy rigó veszekedése
a violák színei
a bársonyos harmatcseppben
a nap
amikor kifordul az ezüstfenyő takarásából
ennyi
a szilvalekvár elfogyott
és már
soha nem lehetek olyan
amilyennek te képzeltél szerelmes pillanataidban

6

idegenek jöttek látogatóba
büszkén mutattam a százszor törött
és százszor ragasztott faliórát
a repedt kék üvegvázát
a nagyanyám festette csorba bögrét
a horpadt mongol kumiszkorsót
a törött gerincű öreg könyveket
a vén perzsa érett színeit
a vénséges vén fekete sziámi
kaparásnyomaival
hűvös tekintettel méregették
olyanná vált az egész látogatás
mint egy hagyatéki felmérés
a regisztrációs ív végén
nulla értékkel

roncstömeg a szivacsos gyertyafényben

7

nem hiszem el
hogy felidézhető
a gyerekkori esték petróleumfénye
a karámban a sűrű mocorgás
a kutyalánccsörrenés
az eresz
csillagok közé süppedő pereme
a kemence átható káposztaszaga
és óriás vállakkal a kút
benne a víz
pikkelyes csillámlásaival
nem hiszem el
hogy az árnyékszék repedt ajtaján átnézve
a szalmakazalnak fénye lenne
szalmazsákillatú fénye
azt sem hiszem
hogy érezni tudnám azt a félálom boldogságot
amit csak
a reggeli mellé készített kockacukor okozhat








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.