Egyperces próza az intelligenciáról



Mondtam már, hogy
a tehén a legokosabb állat?
Nem? Sejtettem. De tényleg így van!
A tehén egész nap nem csinál semmit:
ergo, van ideje gondolkodni.
Ergo, értelmes.
Ergo, máris több a többi állatnál.
Na, kapizsgálod?
Akkor folytatom.
Láttam egy marhát.
Ott feküdt az árokparton
a földre rogyva,
semmibe révedő szemekkel.
Azonnal tudtam,
szinte hallottam, ahogy
jár, zakatol az agya,
és mivel kíváncsiságom nem ismer határt,
rögvest agyhullámaira állítottam
érzékeny szenzorom.
Magam is meglepődtem azon,
ami ezután következett.
Egy bonyolult filozófiai eszmefuttatásba
kapcsolódtam be,
amely akár vita is lehetett volna, ha
a tehén nem magával vívott  volna
oly nagyon véres párbajt valami
számomra ismeretlen és érthetetlen
magas-fokú okkultizmusról
vagy mi a fene.
Olyasmiket hordott össze, mint
vallási egyenrangúság, meg összeférhetőség,
meg emlegetett még valami szeplőtelen szent
szarvasmarhát is, akit Bimbónak hívtak
vagy Tavaszi Szellőnek, de erre már nem emlékszem…
A lényeg az, hogy én csak álltam ott,                                                
mint Bálám szamara, miközben Ő
értette, hogy miről is beszél, pedig…
Állítom, hogy én a három diplomámmal
hülyének éreztem magam az Ő fejében,
míg az enyémben csak egyetlen kérdés visszhangzott:
Minek járok én vallásfilozófia szemináriumra?
Járjon be helyettem egy másik marha






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.