A HALÁL ÉS A LEÁNYKA

a papa szépeket ír
olyan nagydarab morcos szemüveges ember
egész éjjel tompán virraszt a monitor előtt
ágyamból hallani ahogy a kávéscsészével csörög
szörcsög azzal a büdös dohánnyal folyton a levegőbe beszél
izgatott lábával ritmusosan dobog néha vaskosabb dolgokat
vagdos a földhöz vagy legalábbis mintha
erősebb sorozat érné a fal síkját az asztal lapját
a képernyő telepiszkolt domborulatját
ezután halk motoszkálás surrogás következik
fontos papírokat könyveket sodornak a szelek légcsavarjai
tisztán hallani körme sercegését ahogy fejbőrét suvickolja
sóhajától meglazulnak a forgószék eresztékei
majd talpára szökve hasra esik a pikkelyes kábelrengetegben
az iskolában csúfolnak is miatta rendesen
tudniillik különös és élhetetlen pipogya alak
ha értem jön a tanító néni pontosan úgy néz rá mint a Janóra
aki pad alatt fütyijével játszik mégis ötösöket cipel haza
és szülei jóvoltából persze az egész osztály tudja
hogy szakadt zoknija van a papámnak és átalussza az értekezletet
van olyan pajtásom is aki nem mindig nevet rajta
mert szerinte olyan
mint egy felnőttnek öltöztetett duzzogó gyerek
aki kénytelen életen át farsangosdit játszani
folyton leeszi egyetlen patyolat-öltönyét
de többek között véresen komolyan veszi  
a hógolyózást az első szitáló áldás lehulltakor
jól tudja a hó porhanyós lisztje nem sebez
hűvös kenyérbelet lehet belőle keleszteni
ilyenkor utcán lohol valódi sültbolondként
a télhez képest jócskán alulöltözötten
karon fogja a mamát aki szintén nem is létezik
mert csak a papám képzeletéből táplálkozó képzeletem terméke
és mint két tébolyult szerelmes a pehelyviharban
szorosan egymásba burkolódznak
forró lihegések kölcsönös rakétaelvén
lágyan liftezve felpárolognak a holdra
hát igen így még talán lenne esély
hogy egyszer én is megszülessek
akkor nem csak ő fabrikálna verset rólam
hanem végre én kanyarintanék egyet a papáról
melyet szóról-szóra úgy csinálnák mintha ő diktálná
olyan jól utánoznám hogy ő eszes józan és megértő
hogy senki sem venné észre az igazságot
azt hogy élek pedig nem létezem soha
és ő addigra meghal egy autóbalesetben
amint a sebes ablaksuhanásból kikönyökölve
az ég alját kémlelve azt képzeli
éppen úton van felém





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Parnasszus, 2002/tél