Kóbor kölyöktigrisek

Mint kölyöktigrisek,
játszottunk egy padon
s most puha mancsokkal
könyöklünk két másik asztalon.
Megpofoztuk egymást,
körmeinket visszahúzva
harcra tanított az éj,
a bokor, a régi csúszda,
hintát táncoltatott a szél,
harmatot sóhajtott a nyár
harapott az árnyék,
suttogott: veszély!!
Karod, kezed, szád,
Régóta másra vár.
Mégis jó volt játszani
a porban harcosnak látszani,
hagyni szádat, s csak megkóstolni téged
Örvénylő folyót látni benned, sötétkéket
Megmutatni hátam és nyakam
Nézni, hallgatni másképp, máshogyan,
Átlépni a kapun, elszédülni egy pillanatra
Megköszönni annak, ki engedte, hagyta
Hogy akkor ott legyen
ruganyos lépteken,
bátran és félszegen,
a most varázslata
parázslott a vágy,
majd könnyen föladta
támadott, engedett,
fényeket kergetett
át gyerekvadak szívén.
Fogunk erős, húsunk kemény,
mert a kölyöktigrisek
fürgék, gyorsak ha baj van,
morognak, püfölnek,
néha esetlenül, de lankadatlan
kergetőznek, játékosan, fog a bőrben
mancs a hasban
Őserő minden kecses és idétlen mozdulatban.
Hidd el, mit elvettem, visszaadtam.
Harcra készen, mégis, szívünkben ártatlanul
láthatod,  mily végtelen pajkosak, szelídek vagyunk
simogatásra váró,
néha éhes, elveszett kölyöktigrisek
számolatlan szavakba égetett
út szélén hagyott jelzőtüzek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.