Szabadság

Mondd kinek adjam a kincseket
mit ölembe szórsz
mondd, kinek mondjam el,
mert újra, s újra szólsz
de nem akarnak hallani
nem akarnak ölelni
s nem akarnak látni
sem megtalálni, várni
És hogyan mondjam el
Kóborol a szeretet
Kóborol a vágy
Ajtókon kopogtat
De senkit nem talál
Jaj, megriadnak
Elszaladnak
hogyha szembejössz,
A rémület is megkötöz,
s
elakadnak a folyók
felszáradnak az utak
elapadnak a felhők
megtámadnak a kutak
ennyi fény, ennyi fény
s mégis, bennem elfogy a remény
mert csak tényeket számoló irigy, mohó kezek
gondolatrendőrségbe bújt inkvizitor gyülekezetek
ítélni akarnak, szenvedni, fájni
még egyszer, utoljára visszavágni..
hogyan hozzam el
szavad, a vigasztalót
ha eltévedt
fáradt utazód
mindig csak szomjazni akar
mert azt hiszi,
a kút mellett
a legnagyobb a köd s a vihar
itt szólni akar a madár
és úszni a hal
itt égni akar a tűz
és hívni a dal
itt nőne a búza
és ringna a fű
itt várna az élet
mert gyönyörű
itt élni akar a kóbor napfény
itt élni akar az árva virág
itt élni akar a hontalan fa
itt élni akar egy igaz világ






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.