Harmónia


Hallgasd,
árokszélen prüttyög egy béka,
és beszél a széllel a madár,
s egy pille hamvas hártyaszárnya.

És amott egy gyáva eb csahol,
nyikorog, terhet cipel egy batár,
s egy apa feddi gyermekét valahol.

Harsány nevetés töri meg a csendet,
utcakövön koppannak a léptek,
vihánc szellő kerget egy apró levelet.

Megnyikkan valahol egy zsanér,
aszfalton pattanó apró kvarckövek,
gyermekzsivalytól hangos a tér.

Nézd,
Árnyat ad a fának kérges karja,
örömkönnyet nedvedzik a bimbó,
egy madár fészkét szalmából varrja.

Emlőt gyúr a gyermek gödrös keze,
kacarászva száguld egy ringó hintó,
s falon dicsekszik a családnak képe.

Hajnal gyöngyöző harmata csillan,
s tócsában gyönyörködik a felkelő Nap,
szűk szoknya alól izmos láb kivillan.

Festő palettáján virágnak szirma,
templomkapun kilépő tegnapi pap,
s feltűnő, mert fekete a reverenda.

Érezd,
belédbújik a rózsa mámor-illata,
tavaszi föld enyhe rothadása,
vasárnapi húsleves gőzös éhszaga.

Megsimít a szellő bársonykarja,
s hozzádsimul a zene ritmusa,
a válladhoz ér egy szűz pirulva.

Szerelmes szó lágy érintése,
szíved dobog, a pír eléget,
belédcsíp méhek zümmögése.

Kéjesen érint egyetlened keze,
s míg élvezettel kémleled az eget,
nem jajongsz árnyékodra lépve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.