A vers halála

A Költő írt, mert aznap éppen ráért,
Versek erdejében járt lopni, fáért,
A lelke szabad volt, mint többször máskor,
Dacos dalt dúdolt: wesszen Weöres Sándor!
Rímek sem zavarták a dalban mármost,

Dalában nem volt se ritmus, se dallam,
Rég kihalt belőle az ilyen hajlam.
Hiszen temetni jött ő Arany Jánost.

Ételének nem volt íze, zamata,
Virágainak színe se illata,
Madarainak nem kóser a trilla,
Minek született meg József Attila?

Érthetőn neki nem volt szabad szólni,
Tán fel talált volna kelni Radnóti,
Semmit sem kellett adnia a rendre,
Visszahullott volna Ady, az Endre.

Mindent megemésztett hasa, ha nyers is,
Mosdatlan ajkán szabad volt a vers is,
Malmában gyorsan őrlődött a próza,
Amíg a szöveget verssé aprózza.

Dicső jambus, daktilus, hexameter,
Ilyet a szájra ma nem vesz az ember,
Legyen hát a dalod útszéli, trágár,
Hiszen erre a szád amúgy is rájár.

Verslábak szabadon törhetnek össze,
Lecsapott rájuk a korszellem ökle,
Szabad ma a versben is ondót hányni,
Sírjában forgolódjon Kosztolányi!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.