Szerelmi ciklus

Egyszer majd odaadok
minden teleírt füzetlapot
a csendnek, ami a tetőről
csorog –

Egy örök, néma veremnek
s majd édes gyümölcsöt teremnek
a végül be nem fejezett (vers)
sorok –

Üres nappalok, álmatlan éjszakák
táncolják a horizonton bőröd illatát,
ostoba illúzió lett minden
dolog –

Hiába menekülök ezer vonaton
ott csillog a titkos csillag ajkadon
amit követnem kell, amíg
meghalok.



*   *   *


Szerettelek, vak rajongással, némán,
ahogyan a föld az ég íves testét
szerette egykoron. Most talán példám
sántít - kiegyenesedtek az esték.

Az utolsó kör is bezárult, és már
nincsen idő, hogy újat kezdjünk; bent még
dalol szívemben sok magányos sétám
és az a kevés, ízét vesztett emlék.

Eloltom cigarettám. Nyugovóra
térnek a fekete madarak, szóra
nem nyílik többé már a szerelmes ajak,

s úgy hagylak el, ahogy évezredek óta
az álom a szemet, ha eljön az óra;
és ahogy engem elhagytak a szavak.



*   *   *


Visszanézve már minden pofonegyszerű.
Ezeregy elpazarolt éjszaka
kísért. Nem menekülhetek.
Mi voltál te? Átvert béranya,
aki kihordta gyermekeimet.
Halva születtek. Boldogleszek, Sikeres,
és megannyi névtelen élet.
„Lehetne szép. Lehetne élet.
Lehetne szép. Lehetne véled.”
Mondta Petri. De tévedett.
Megfordítom meg nem kapott képedet
emlékeim között
ostoba szerelmi háromszög peremén
(Szerelem, Te meg Én)
kezem megadón az égre mered.
Nem szeretek búcsúzkodni, de tőled
mégis búcsút kell, hogy vegyek.
Én voltam, aki megteremtettelek
és lettél gonosz, hazug, önző alak,
hisz a magam képére formáltalak.
Nincs olyan víz, ami
tisztára moshatná emléked,
csak a Tűz lehet az,
mikor téged eléget.
Ha főnix lennék, élhetnél újra
bennem, vagy bárki másban -
vízcseppben, felhőátvonulásban
narancssárgán hulló hóba bújva,
és újra szerethetném homlokomon kezed.
Ne kérdezd, mi történt. Isten veled.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.