Ami alapján

Annyit már tudok: az egész nem akkor történt, amikor meghaltál.

Hanem amikor hazafelé sétáltam a lakótelepen.
A nyüszítéssel kezdődött.
Ha az, amit hallok, sírás, és nem egy furcsa lény nyüszítése,
nem lett volna baj.
De a lény középkorú nő volt, és egy lépcsőn ült összegörnyedve.
Próbálta összeszedni magát, mielőtt odaérek, de felülni nem volt ereje.
„Kérem” – mondta halkan, de a nyüszítés nem tűnt el a hangjából,
hiába erőlködött, hogy a hangja emberi legyen.
„Tudna segíteni? Nagyon nehezek a szatyrok.”
„Igen, persze.” – hallottam meg a hangom.
Megfogtam a szatyrokat.
Harmadszorra sikerült felkelnie.
Nyüszítés és közben befejezetlen mondatok.
Ami tudható: aznap halt meg a lánya.
A kórház épülete felé fordultunk, beleképzeltük a lányt, a testet és a halottat.
A szatyrok hihetetlenül nehezek voltak, a zsinórok vágták a kezemet.
Néhány lépés után mindig meg kellett állnunk, ilyenkor a nő feje előreesett,
a nyüszítés felerősödött.
Égő, fojtogató érzés, a torkomból a gyomrom felé halad.
Lehajtottam én is a fejem, megszorítottam a zsinórokat, és vártam, hogy utolérjen.
A szatyrokban étel volt, és életemben még olyan abszurd dolgot, mint az étel a szatyrokban, nem láttam.
Nem a lakótelepi este, benne a kórház a halottal, a nővel, aki magáz, pedig még gyerek vagyok:
az étel és a nyüszítés volt felfoghatatlan.
Amikor a házához értünk, egy férfi jelent meg, vége lett a nyüszítésnek, a nő sírni kezdett, mint az emberek, ha meghal valaki.  
Rólam nem vettek tudomást.
Egy darabig a szatyrokat néztem, a súlyukra gondoltam, aztán elindultam haza.

És most már sejtem.
Nem a te halálod vagy másét,
hanem a nyüszítést és az ételt.
Hogy ez az, ami megmarad,
ami alapján el lehet indulni,
mint aznap este, haza.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.