Majális

Behatárollak,
mint egy autó helyét
az eső utáni aszfalt,
hogy tudjam, mi nem vagy.
Nem vagy fáradságok tükre,
nem érted mennek helyükre

a felsöpört padlón a székek.
Nem te fogod összeszedni
a rám váró szemetet.
Nem zúdítod rám a világot,
mint limlomot a kukásautók
limlomra.

Amikor a ruhám lehúz
és súlynak érzem az ágyat,
amikor Majális lehet
a vászonra mázolt látszat,
és látom is - eszembe jutsz.

Az egykedvűen sárguló lapszéltől
a súlytalan mosolyig
fogod át a percet és a szobát, mégis:
egy széken elfér szoknyád ránca
és az óvodai jeled.
Határaid között vagyunk.

Nézd, a bódék túlfelén
egy ház pislog gyönge fényt
(amennyit hagynak a falak) -
más nincs, nem is látszik.
Égi lejtőjén még játszik
a Nap.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Ezredvég, 2003/3