Légszomj

                     Légszomj

             Álmomban, felhők alatt,
             Ájult fények szárnyán
             Szállt az éjjel, a suhanó széllel,
             S elrabolt belőlem minden szót.

             Álmomban testem kéreg, ág
             S parszekek közé ékelt üzenet a szó.
             Lassan hull a fakuló semmibe,
             Tépett ágról az éjjel suhanó.

             Felhők alatt hajnalban
             Rabolt szavak nyáját, éji szelet
             Kergetnek suhanó fények
             S testem parszekek közé ékelt
             Bénult ág, némult kéreg.


                          Itthon


                  Itt nincsenek habok,
                  Sirályszárnyú alkonyok,
                  Karmukból fényt ejtve,
                  Lobbanva, zuhanva, kerengve...
                  Itt nincsenek tengerek.

                  Betonba ágyazott, kővé vált mezőn
                  Verdes a város, sáros-sérült madár,
                  Itt leszállni, megállni retteg
                  az alkony s a hajnal...
                  Itt nincsenek habok, fények, remények.

                  A világ ablak, párkány,
                  Hol ideges-idegen világok hírnök-madarai
                  Mint szilánkok pihennek.
                  Fedélzet, mely alatt
                  Sosem léteztek habok, tengerek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Romániai Magyar Szó, 2002.V.4-5