a cseh konceptualista jozef cs. megmutatkozik




bent a teremben
a sötétítés nem tökéletes
zöld fény vág kintről
utat magának a homályba
keveredik a reflektorok fényével
egy asztalt világítanak meg
mögötte férfit 50 körül
ritkás lenőtt haja szakálla
hajléktalan külsőt kölcsönöz neki
mégis mindenki őt nézi
ráérősen tesz-vesz az asztal mögött
dobókockával dob írkába firkál
összeszerel távolról kivehetetlen
használati tárgyakat sorozatban ismételten
a percek egyre terebélyesedve ülnek
növekvő szakállán a közönség még figyel
mikor föláll könyveket helyez
a színpad előterében szabadon hagyott székek ülőrészére
mire négyen felpattannak közülünk
olvasni kezdenek
a bolond fiú a szünetben majd tűzet fog kérni tőlem
pillanatnyilag szinte transzban figyel
a zajszínház a felolvasóktól ölti fel zaj jellegét
hangosan recitálják szövegük különféle nyelvek kakofóniáját
hangszóróból áradó zajok árnyalják
a loncsos férfi is tevékeny marad
iratokat pecsétel és írógépbe ír: a sor végét csengés jelzi
vajon minden férfi azt képzeli ha szimultán két nő szereti
akkor csengőszóra hármasban élhetnek tovább boldogan?
hangzavarból vétettünk – mi tágul majd szűkül
ábécét olvas egy géphang néhol monoton ismétel néhány betűt
közben végére ér valami végső visszaszámlálás féleség
érződik az eszevesztett összevisszaságban a rend
a megmagyarázhatatlan színpadi cselekményben az értelem
vége szakad mikor a szakálas felkiált hogy
kuss legyen (shut up) mindenki
az olvasók és a hangszóró is egyszerre elhallgat
hirtelen csend üressége a tudatokat vájja
a hiányt foltozandó elszórtan beszélgetés kezdődik
cigivel a szájban vagy ropival a büféből







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.