A Téridõ foglya

örök Tér és örökkön illanó Idő
mindkettő rejtezik véges-végtelen
és ami számodra belőlük kinő
az nyúlfarknyi félvak életed

van hogy az Idő az ágyad
szélére ül hallgatni lassú
szívverésed mely el nem bágyad
s hogyan perceg deszkádban a szú

ő látta felnőni az apró magoncot
a Kárpátok fenséges büszke ormán
amelyből fűrész gyalu csupa csont
emberkéz művet majd formál


ráérősen ott marad nem telik
ha álmatlanul magad hányod-veted
de rohan észrevétlen akár évekig
ha teste melegével átölel kedvesed

ilyenkor nem szűk a keskeny ágy
rózsaként kinyílik a sejlő végtelen
nem gyötör semmi a seb se fáj
ha szája nem mondja immár ég veled

a dolgok megszokott egymásutánja
egyszerű emberléptékű természetes
és lelked semmi kétség sem bántja
hol nyúlik hol meg azonnal félre tesz

nagyúr az Idő értőn hallgatott
midőn kigyúlt Csillagod az Ürben
terelte a Térben azt az ősanyagot
amelyből te is létrejöttél a tüzben

és ez az előbb izzó káoszból kilépő
majd kővé érccé vízzé gyémánttá
renddé dermedő üveg-törékeny ékkő
ami mégis édes hazád vén mátkád

házad ágyad avatag ágyadban a szú
a gondos gazda édes gerezdjéből
az álomhozó elringató isteni aszú
becéző simogatással melléd dől

máskor a táguló Tér az örök Űr
a dolgok egymásmellettisége
mindegy bárhogy is görbül
neked csekély módfelett is véges

Einstein szerint noha nincsen vége
végtelensége  neked nem elég végtelen
vagy magadat nem leled itten régen
nem hiszed hogy hely neked még terem  

szenvedsz pedig nincsenek vétkeid
a Téridő gonosz kígyó-tréfája ez
benned az Ősgonosz sandán kétkedik
egy ügyes fogással megint két-vállra tesz

nincs többé sajátidő nincs sajáttér
a szingularitás rád ront beáll végleg
imádkozol a vak világban a Másért
nem jutnak hozzád játszi fények

egyedül maradsz szomorú fogoly
lelked tüze kihal dermedten didereg
sorsod a rög mely mindent megtorol
záporozva sírsz mint egy kisgyerek






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.