Werther Igaz Végzõdése

Most jól kifogtam rajtuk, azt hiszem.
Pedig, ha megvizsgálják, rájönnek –
halál mégsem kíván vizsgálatot.
És jól kijött: a képmás és a bor,
Emilia Galotti s mind a többi,
hát lám, a színház mégis győzni fog,
túlélek, Wilhelm, nyavalyás akárki,
új kor jön, újabb frakk használatos,
a szentimentalizmus itt lejárt.

Wilhelmem, a’szem elkurvásodom.
Mi jönne még, hányféle más halál,
hány képmás lövi szét még itt magát,
ezt nem tudom. De érdekes viszont,
hogy néha távolodnom kell magamtól,
kiadni lelkem bérbe, szép viszony,
egy öngyilkost keresni más hazából,
ki rám hasonlít, adni rá ruhát,
hát piszkos ügy, de mégis szép a szcéna,
finálé, függöny. És mehet tovább.
Wilhelm, nevet változtatok kicsit,
elnézelődöm más világra is,
s tán visszatérek némi út után.

Szarügy, bizony, szarügy, még sírdogálok,
habár ne aggódj, mostmár elleszek.
Való igaz, ha képmás is barátunk,
meghaltam én is kissé ott vele.
Mer’ eldoblak, ti kurva Ossziánok,
felettébb káros, jobb az alkohol,
meg tán Ovidius s ha van humor,
nyomorban édesebb. Amíg lehet.
Lottém, most Werther másképpen szeret.
Wilhelm, megyek. Bohémiák, szívek,
a változások, istenek, terek.
A sors a többit majd megérleli
s ha nem, jó úgy is. Fogjunk hát neki.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.