Kies nyomorban


Ahogy kiléptem a házból
és a sárból
rámfröccsent egy adag;
nos, láttam,
a földet, amint rámtapad,
az anyaföld egy darabját,
aztán
nadrágomon,
velem haladt...
tovább a nyomorúság.
 
Az utcán félhomály,
nedves és
szél is fújt, miközben
apró hullámokat vetett a tócsákon
amikre lépni sem mertem,
még hátranéztem,
mint ülnek el,
és kezdik újra.
 
Sötétedett.
Nehezemre esett
az esőkabát, de
mit tegyek, esik.
Az aluljáróban egy koldus és két csoport.
Rámnéznek. Félek és félnek.
Az a fortélyos!... ami igazgat
minket!
De semmi. Elhaladok és lemaradnak, csak
halk dörmögés; rohadj meg!
szólt az egyik mögöttem.
Megúsztam, gondolom és feljebb
hajtom galléromat.
...a nyomor szaga mindenfelé...
 
Belémhatol, a csontjaimba a jeges rémület.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.