Benceversek - Haladék (változat)

A költő éppen róla ír, mikor az eljön érte.
A monitorra potyogó szavakat nézi a válla fölött.
Mosolyog. Sóhajt. A költő felköhög pár új metaforát.
Éppen unottan várakozó öregemberhez hasonlítja.
Hát nem ma született bárány, annyi szent. Mosolyog.
Eszébe jut, hogy a mosolygás fiatalít. Ettől még inkább.
Arra gondol, hogy megvárja a végét. Ezen már hangosan
röhög. De a hangos és a röhögés is csak metaforikus, mert
hát a költészet már csak ilyen.  A költő megint köhög. Extra
szisztolé. Szereti a latinos hangzású szavakat. Még hány leütés.
Hogyan fejezze be. Gyerekhang. ’Alszol velem?’ ’Még be kell
fejeznem ezt. Aludj ma anyával, jó?’ ’Mindig azzal alszom, akivel
mesét néztem, tudod!’ A várakozó érdeklődve figyeli őket, talán
mégsem kell megint végigdarálni. Az angyalnak elővételi joga van.
Fen, suhint, bemutatkozik, megnyugtat, tájékoztató blabla. Közben
halálra unja magát. Már megint. Lassan kezdenek eltűnni a ráncai.
Az angyal a kiálló szőnyegrojtokat kaszálgatja a lábával és így szól.
’Jézus nagy varázsló volt.’ ’Tényleg, és miért?’ ’Vízből csinált
bort.’ ’Ejha,  ez tényleg nagy varázslat. De ennél még nagyobbat
is tudott. Legyőzte a halált.’ ’Mi az a halál?’ ’Hát a halál az
egy morgós, ronda, öreg bácsi, akivel el kell menni sétálni, pedig
nem akrasz.’ A gyerek töpreng. ’Akkor alszol velem?’ ’Igen.’
És ahogy a pizsamás angyalt nézi, kifelé menet megbotlik. ’Ó pardon.’
mondja a várakozó öreg úr. Aztán a  géphez lép és a mentetlen alkotáson
egy utolsót mosolyogva delete-et nyom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.