Az időről
Isten nem az időben teremtette,
de idővel együtt a világot,
halálommal nem megváltoztatom,
megszüntetem, a semmiben járok.
Az időben az is roppant különös,
(a nagyon sok lehetőség között)
hogy mérni már az ősember tudta,
ha a barlangjából kiköltözött.
Ma is ketyegő, apró szerkezet
méri, hogy fogy el, egyre kevesebb;
végül szemernyi sem marad belőle,
végül én leszek mindig betegebb.
Alapvetően csak az időzavar
rendezte eddig meg az életet,
nincs is különbség múlt, jelen, jövő közt,
mindegyiket csak túlélni lehet.
A jövő soha nem létezik addig,
amíg jelen nem válik belőle,
igyekezni kell, így nem tapadhat rá
moha a mindig gördülő kőre.
Az idő nem mozdul, csak én fékezem,
gyorsítok, mikor mi következik,
csak ne érjen el a roncsoló idő,
a szívem, tüdőm úgy is elkopik.
Fogy az idő, majd egyszer múlttá válik,
de előbb hadd múljon el a jelen!
Csapás előtt mindig vidám az ember,
nem a szerencse, gond jön hirtelen.
Az én hitem kétely, írom is tovább;
megint hihessen a következő!
A jövő útja nem kiút a múltból,
hanem a jelent készíti elő.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2010-09-30 05:51:30
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-30 05:51:30
