Impromtü


Hogyan..? – pedig nem is voltál másnapos,
májusközép, vad kékség meg orgonák a kertben,
egy lányszoba, a ragadozó tündér,
és miféle mondák...?! – az Ácsról, a Zenészről,
aki holnap főműsorban tátogat,
és az összes múlt-alak, egy csendes,
gőzös, medveléptű ember, épp
bíborszín tógájú császárnak
képzelvén magát, egy nyilván frankomán
nagymami fess, ékszeres dikója,
honnan a kisdög kencét válogat,
hívja már a cápalámpás herold, avagy
ő, a pletykás ógörög szatír, amíg te meg
láttamoztad, sürgő konyhamanólány
mint lesz Szajna-parti cipellőkbe bújt
harisnyás kokott,  kékvér királynője
az áldott délutánnak... Hódolói csókot,
medveszerű ember, te adhattál ekkor,
fagylaltnyi kéj az ajkakról jutott...
– De jaj, de cseszd meg, félő, mindez látomány volt,
az űr-ruhás báty a néma fák között,
a villamos, a másvilági járat,
a tárt fióknak selyemgöncei...

Lehet, csak képzelted  – mint Csokonai
Lillát – örök Sophiádat?
Akinek sok-sok hülyéje volt,
istennői arca, necc-harisnyája
és vörös lábkörmei.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-15 11:25:54
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-15 11:25:54