A látvány és a szavak



Balassa Péternek



A látvány elhomályosul.
És elhagynak a szavak.

A látvány: szürke tenger. Nyújtózó óceán.
Nyirkos mocsok az arcon.
Messzebb magányos sirály.

Ahogy a táj
magába csúszik, nincsbe fordul:
önnönmagát is elnyelő apály.

Ami marad: a szüntelen morajlás.
És messzi, éles jajként
ahogy vijjog a sirály.


     *

A látvány: kopár szoba.
Kékes, kórházi éjszaka.
Beúszó emlékkép:
a fruska ápolónő mosolya.
S ahogy a délelőtti fényben átdereng
az áttetsző ruhácskán
a combok hajlata.
Édes, éles pillanatnyi vágy.
Aztán a merülés.
Örvény. Éjszaka.


     *

A látvány: gyerekkori rét.
Apa erős keze. Anya.
Aztán: írógép, zongora,
vasárnapi ebéd.
Egy kisfiú a párnájába sír.
Aztán: sötét.


     *

„Gyűrött a párna.” „Daganat?”
„Szomjas vagyok.” „Segíts.”
Elárvult, didergő szavak.
„Ne félj.” „Chemoterápia?”
„Pihennie kell. Várnia.”
„Erőszak nélküli uralom…”
„Kés.” „Cipő.” „Cső.” „Buda.”
Mondatok, szavak.
A szakadék peremén mind
haszontalan kacat.
A szakadék néma, névtelen.
A tekinteten,
ahogy a mélységbe belenéz,
rémületen túli figyelem.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom, 2003
Feltöltés ideje: 2010-11-20 23:11:08
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-20 23:11:08