Szürke, ködös állomás

Ha most mellettem állnál
Ha az én utamon járnál
Vajon mit is szólnál ahhoz
Amit én most igaznak hiszek

Te tudod, álmodozó vagyok
Fogd meg két kezem
Életemben vad vadlovak
Az egyik, érzem én vagyok

Vigyél el az állomásról
Állok tétlenül
Tele vagyok indulattal
Testem szétfeszül

Dolgom felől ráérek
Nem sürgős az élet
Táncolok az esőben
Semmitől sem félek

Vonat nem jött régen
Mindenki felszállt
Harmonika sír valahol
Az én időm lejárt

Velem vannak vágyaim
Bevetetlen ágyaim
Állomások padjai
Külvárosok vadjai

Velem van az értelem
Vértől nedves két kezem
Kivert kutyák árnyai
Sikátorok lányai

Velem van a város baja
Cigányasszony kócos haja
Fiainak rossz vére
Lányainak gyengéje

Velem van az áradat
Orvul kapott vádakat
Hátán hordozó szél
Velem, s ellenem beszél

Velem maradt halk szava
Friss bőrének illata
Újonc bakák zavara
Éhezőknek nyomora

Leányanyák vajúdása
Altatóim kábítása
Éjszakáim látomása
Ébredések nyomottsága

Éjszakai, fémes zajok
Hideglelős vérhajnalok
Rettegve várt sárnappalok
Sínek mellett magam vagyok

Vigyél el az állomásról
Állok tétlenül
Tele vagyok fájdalommal
Testem szétfeszül

Nadrágba tűrt ingeimmel
Sosem látott képeimmel
Tegnapi nap fényeivel
Nem tudok mit kezdeni

Fel-feltörő kényszeremet
Lázban égő véreteket
Felbukkanó arcotokat
Nem tudom eltemetni

Vigyél el az állomásról
Nem értem már magamat
Közönyömet robbanó vágy
Feszíti a felszín alatt

Oh, nincsen baj, semmi
Csak mormolom a szavakat
Régen láttalak, és te is
Régen láttad magadat

Zavar van a szemeidben,
Ha a tükörnél állok







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.