EGYENSÚLYBÓL


I.
majd megszűnik színek eszeveszett
dialektikája
mint víz megfoghatatlan lesz:
szigonyzott hal környezete
a hajnal.
ingás és dőlés pillanatában elhagynak
a kékek pörgő tengely
körül csatakos barnák vágódnak
a síkba / sárga fényig szalad az árnyék
tarka gyíkja / állhatna de dőlni sem mer. acél-
golyókat állítok őrnek / nyikorogva
semmibe tántorodnak rozsdás zöldek –
sárgák alá roppan pálcányi
ember.

II.
a távolban irdatlan súlyt emészt
és higanycseppekkel gurigáz
az árnyék.
víz csöpög szembe ferde
síkból s a test már nem ül
nem áll / körbefagy kegyetlen
sárgaréz.
egy mélybarna hang erősödik
tömbjébe olvaszt vizet fényt
gyomot és algát / zsibbad és borul a világ.
mindenütt csak kavargó barnák.
a semmiből tántorodnak fel
a formák / lehűl az álom
izzó kérge / a hang határain az ég
pirosló korlát.
zajtalan behull  / egy toll
a térbe.

III.
kimozdulnak csendmerev tengelyüktől
a dolgok / most már
az árny fölött most már
az árny alatt
folyik simán rögtelen a reggel
mint rózsaszín latyak –
remegnek idomtalan képek:
önmaga súlyától roskad
a vasdoboz. imbolyognak
majd leválnak a részek / színek
egymásba taposnak / a higany
a csontokba széled.

IV.
mit ismerek meg ha arcom
elé tolakodnak a képek / vibráló
terek között a szó csapong vadon
s a formák amorf / testemig érnek
s az egyetlen értelmet lökdösik
karok / csontjaim köré
rakódik mészhegy

mit érintek meg ha arcom
mögül színrajok elcsöpögnek / s ha
szobák lobogó álmát tartom / míg
igéim sorra elgörögnek / marad
a latyak és marad az alkony / s lélegzetem

a térben örök nesz






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Irodalmi Jelen, 2004 febr.