Nosztalgia

Obszcén képek csorognak le pillámról
S apró szilánkokként hullanak tudatomba
Furcsa ez az érzés, de mégis jól esik
Mert e képeken Te vagy az időzített bomba.
Némelyik még a jó ízlés határán belül játszik,
Legtöbbje viszont a gyermekszemeknek nem hiányzik.

Hidd el, Te mindenség remeke
ha fejembe látnál,
Bizonnyal Neked is tetszene

Ezt onnan tudom, hogy Te magad mondtad,
A kéjtől már csaknem az ágy szélét fogtad.

Mikor az éjjel dobta közénk az igazságot,
S nem hagytam a kulcslyukon kisiklani,
Mint síró kisgyereket a sarki boltban
Alig lehetett már akkor lecsillapítani

Tudtam jól, hogy nincs már sok hátra
Nap mint nap éltem türelmesen várva
S mint oly sokszor, most is igazam lett,
mert nemsoká a szavak felett volt már a tett.

Nevetséges volt indokom,
’miért cserébe jött a jutalom
Mindezt jól tudom
De talán épp ezért landoltál ajkamon
S hozzá teszem, nem éppen szárazon
Hol nem volt fájdalom
Sem kéjtől mentes „ártalom”
Volt viszont magas páratartalom
Miben fürödtünk, mint izzó parlagon.

(…)

Később papírral szedtem rendbe ruhám s magam is,
Te pedig csak ezt mondtad: „Adj már egy kicsit nekem is.”

Így élünk mi ketten, ha elszabadul a pokol
A falhoz nyomlak, s csókollak vadul
Egy nap talán nem kell tovább tartanunk titokban
Mit tudat alatt Te is s én is már kimondtam.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-25 15:59:04
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-25 15:59:04