2010 október 23.

Átható most a csend, mint a remegő üveg.
A legelő égen halványkék-hallgatás feszül.
Annyi emlék dereng fel bennem,
Pedig akkor még nem is éltem, s mikor megszülettem,
S eszmélni kezdtem, már az elhallgatás
Rendje teremtett körülöttem konszolidált díszleteket.
Ásító béke-megszokás, s bogrács-partik illata leng  
Már évtizedek óta, legalizált ünnepünk felett.

Felettem a kegyelem, alattam a káosz.
Ez októberi szürkületben Uram,
Segíts magamra találnom.

Még hány verem kell ennek az elátkozott emlékezetnek,
Hogy mind megteljen letépett körmökkel, kilőtt szemekkel,
S leszakított vesékkel, még hány kardlap-suhogás,
Még hány eltorzult tekintet, hogy kiordítsa végre magából
A lélek odvában rothadó kárhozatot?

Mennyi arcátlanság, s gyalázat kell még hozzá,
Hogy kiűzze szívünkből a lázat, s letérítsen
A keskeny ösvényről, Ötvenhat,
Mely hozzád hazavezet?!








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-02-28 09:33:10
Utolsó módosítás ideje: 2011-02-28 09:33:10