Nézem a fényképezőgépet amikor hiányra van szükségem



szemem végigpásztáz
az időjáráson
parányi egészet keresek
még ma is mintha tegnapra
járna az óra
félek hogy nem lelek
semmit ami nem
az időből lenne

pedig a szél tovasodorta
a műanyagpalacokat
ott álltam én is
amikor laposra súrolta
felszedtem néhányat
a szemétbe hajítottam mert
korán volt a nap nemrég égett ketté
amíg én azzal voltam elfoglalva
hogy ne gondoljak a távozásra mert
szerettem volna a szertelenségben
a sok mocskot egyetlen
pontban tudni

bámultam a képernyőt mert
tudnod kellett hogy
szerettelek volna akkor abban
a felzoomolt másodpercben
látni még egyszer utoljára
a keresztre feszített
lábnyomod
véznán végignyaldosni
ázottan mint ki egész életében
patyolat volt és nem tudott
mást csak dőzsölni a
sok szappan és friss plédek
között feldudorodott kezekkel
és olyan lidércekkel hogy egy
nap majd szabadságot kap
pénz és mindenféle hiány helyett

semmi más nem kellett volna
a lélektörülközőnek csak a
hajítás a szakadatlanba

de nem voltál ott velem mert te
okupát vagy joyce és intellektuel
és kitudja mennyi fájdalom és költészet
de legfőképpen talán szenvedés attól
hogy az irodalom önkielégítő
funkciója nem emészt fel kellőképp és
így a fordítás (ami a lényeg lenne)
hogy szemembe nézz
szükségképpen el kell
hogy szép lassan végleg maradnia

gondoltam arra is hogy lehet sosem
találkoztunk csak egy
isteni közbeavatkozás volt vagy
valami sámándob pörgése azaz
a lelkünk alkoholistája az időtlenben
valami szoktalanul ismerős testszag
hogy egy térbe kerültünk amikor
semmi sem volt zaj és plakát
csak valami átkozott mindig tökéletes

amit sikeresen elkapott egy feltöltött
le nem merült kattanás






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-05 03:12:40
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-05 03:12:40