Tánc az utolsó zenére
Akinek fáj az élete,
az imádkozik istenéhez,
ne történhessen meg vele,
amit már évek óta érez,
hogy a halál is fájni fog,
akár a születés, keserves –
fegyelmezett és nem nyafog,
csak vár a végre; engedelmes.
Az élet egyetlen, rövid,
ha elhibázod, az halálos,
ne takarózz ki köldökig,
mert megszól érte majd a város,
és illetlenség a halál,
nem ide való, társaságba,
hívatlanul is megtalál,
és hiába mondod, hogy hiába!
Mindent itt kell hagyni véle,
megoldás nincs, sem befejezés,
tánc az utolsó zenére,
szemed csak mindig a múltba néz.
Nem segít a hazugság sem,
az igazság sem támaszthat fel,
csak te maradsz az egyetlen,
aki bevégzetlenül ember.
A halál sötét bevonat,
amely nélkül semmit nem láthatsz
a tükörben, csak önmagad.
Adósa maradsz a világnak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Tekintet, 2011/2.
Feltöltés ideje: 2011-04-12 09:03:28
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-12 10:09:51
