Hajnali emlékezés


Olyan csendes az éjszaka,
mintha halott lenne minden,
távol egy vonatfütty zaja
hallik; életnek tekintem.
A mozdonyvezető jelez:
érkezik vagy éppen indul,
langyos eső is permetez,
a hajnali ég kitisztul.

A nagy fán rázendítenek
- előbb csak egy, majd a többi –
apró szoprán énekesek;
nincs módomban megköszönni
ezt a szép hajnali zenét,
amelyre mindig ébredek,
nincs semmi bennem szerteszét -,
összeáll az emlékezet.

Felrémlik az éhezésünk
a világháború után.
Mennyi nyomorban volt részünk,
hogy küzdött anyám és apám
felnevelni három fiút;
vagongyári fizetés
annyiból lehetett kiút,
nem haltunk éhen, szenvedés

jutott elég, békekölcsönt
követelt tőlünk a haza.
Ki nem járta meg a börtönt,
szerencsés volt a csillaga.
Nem folytatom. Megalázni
tudták, hogyan kell a prolit:
tanuljon éhezni, fázni,
s falat kenyér is boldogít.

Így nőttünk fel. A háború
„béketáborba” vezetett.
A sorsunk most is szomorú,
ki hatvan éve éhezett
ma is hagymán s kenyéren él.
Majdnem, hogy hárommillió
Orbántól semmit nem remél,
szikrát vet foga közt a szó.
    






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-04-21 14:06:00
Utolsó módosítás ideje: 2011-04-21 14:06:00