A befogadóhoz

1.

Boldog akarok lenni.
De az mi,
amikor egy esti órában
az utca sarkán várom
a buszt, és a fejemben
valami olyan ritmus dobol,
mintha egy esti órában
az utca sarkán várnám
a buszt, és a fejemben
valami olyan ritmus dobolna?

De ez is csak hatás, vadászat,
és már nem is tudom,
hogy én vagyok-e a préda,
vagy egyszerűen csak te,
nyájas olvasó.

Én vagyok a csap,
amiből csillagok folynak,
de igazából azokat is
csak te juttatod el hozzám.

A csillagokkal
játszani mindenki tud,
de valakit megsebezni
velük,
na, az az igazi kihívás.

2.

Mi vagyunk a londoni
körforgalom, te beterelsz
egy autót, én elkapom
a kerekénél fogva,
feldobom a magasba,
az meg ugyanoda esik
vissza, ahonnan felkaptam,
és a vezető nem is vett
észre semmit az egészből.
Csak amikor szerelőhöz viszi
a kocsit, az látja a
megroncsolódott alvázat.
De nem tudom neki megmondani,
hogy én voltam,
mert nem igaz.
Te is velem voltál.

Szóval ha engem vádolsz,
magadat vádolod.
És hidd el, jobb, hogy
ezt most tőlem tudod
(még ha nem is hiszed el),
mintha magadtól jöttél
volna rá.

Nem érted?

Nem baj.

Majd rájön az idő...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-12 22:35:53
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-12 22:35:53