Búcsúvers helyett

Kemény Istvánnak

Édes fivér, kinek írtál
búcsúlevelet, mint ki csak firkál,
mint kit elhagyott az első szerelme,
s menne, de azért még itt áll?

Kérlek indulj, vagy maradj még,
ne támaszd az ajtót, nincs itt a vég.
Ülj le inkább kicsit az asztalunkhoz,
beszélgessünk el úgy mint rég.

Úgy állsz, mint tizennégy éve:
Lakásodnak voltam a vendége,
szűk konyhádban elfért sorra száz költő,
s te figyelted, a láng ég-e?

Rímről vitáztunk s teáról,
Berzsenyiről, Adyról, Celanról -
kiforratlan, rettentő szenvedéllyel
lélekről, hitről, szép lányról.

Gyerekeid lepihentek,
s mi csendben faltuk a körözöttet,
majd a sebről te törölted le a vért
a fejét falba verőnek.

Most te hordasz sérelmeket,
batyud veled az ajtóban rekedt.
Elálltad az utat mindkét irányban,
s nézed, ki kéri e terhet.

Egyedül is tömeg vagy ott,
a teavíz felforrt, majd megfagyott.
Százból egynek idegen a kint vagy bent,
de mondjunk mind veled nagyot?

Mért most szakadt a cérna? Jel?
A cukorgyárat a hon falta fel?
Ötvenhat után félszázzal hol voltál?
Akkor mért nem köszöntél - el?

Mit hirdetsz szentként, hidegen?
Hogy hazánk tényleg gonosz, vak legyen?
Zavar, ha túl szeretne téged élni?
Anyánk e föld, s nem idegen.

Hazád téged meg nem tagad,
mert a haza mi vagyunk és magad,
ám ha mást se nézel, mint a tükrödet,
állva is elhagyod: magad.

2011. március 15.

A választ kiváltó vers hivatkozásai:
http://holmi.org/pdf/holmi2011_02_tartalom.pdf
http://www.youtube.com/watch?v=5EzlmgMpMRs&feature=related





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Magyar Napló, 2011. máj.
Feltöltés ideje: 2011-07-06 01:09:50
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-06 01:09:50