A főnök

Csak ülünk szemben egymással.
Köztünk tekintélyes íróasztal áll.
A hatalom e szilárd megnyilvánulással
hangsúlyoz alá-fölé rendelt viszonyt.
Ő a főnök, én a beosztott.

Egész tartása királynői,
mit máskor tán értékelnék,
most goromba arculcsapás.
Gyűlöl, és az érzés
akaratlan vetül arca fehér vásznára.

Szavai, gesztusai a hangsúly,
mind azt mondják, megvetlek.
Egyetlen dolgod, hogy megalázkodj.
Hódolj be, különben… véged.

Forr a pusztító indulat, lázadok.

Akaratát rám ontja.
Háborgok ezernyi apróságon.
Könyörtelensége oltja
rongyos méltóságom.


Keserű könnyem kínlódva folyik,
savas leve marja bensőm.
Félek!!
Tócsaként gyűlik talpam alatt
cseppfolyósodó szűkölő énem.

Minden erőmmel küzdök.
Titkolom. Titkolni muszáj.
Emelem eddig lehajtott
fejem, és a szemébe nézek.

Hátam görbe, mintha az alázat
belém ívódott volna.
Észreveszem, gyalázhat.
Én kihúzom magam.

Ívben feszül gerincem.
Nem tehetek mást, még ha pusztulok is,
mert ember vagyok.
Igen, ember vagyok én is.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-07-14 10:06:49
Utolsó módosítás ideje: 2011-07-14 10:06:49