Barokk Concerto

Középkor, trubadúr és trouvère, travere
Miglior Fabbro énekelt ott andante,
délfrancia, milliónyi provanszál,
de hát hol van már hozzá az arc és száj,
fel, csak felemelkedik a dal és száll,

bár gaudeamus ez a mus -
azért most már muszáj, hogy ez így legyen,
óriási száj ez, ami kinyílik a tengeren?
S kiölti kétszínű nyelvét…

A sokktól elszürkül az ég,
sakkozik a Nap, mint Sol, és
beszól a tenger: matt.
S leszáll az éjszaka.
Fel meg a harmat.

Jól van, jól, jó sok szál
fonódik össze fonattá,
millió és millió egy
főtt kukorica vonattá.

Zakatol a tengeri
deréktájon, ínyenceknek tányéron,
rájön ketchup és mustár,
röfögve csámcsog egy trubadúrszáj.

A tenger arcán szélesedik a mosoly.
A Nap hátat fordít és eliszkol.
Becsukja száját a tenger
és dorombol.

Nyelve ott marad önállón, végignyal
pár felhőt és inog, mint ostor.
Tintahalaknak monostor.
Karmester: Georg Friedrich Händel.
Az apácák a csikóhalak,
Winnetou az apát.

Szárazföldön lábujjhegyen
járnak a delfinek. Nagy a sár.
Kicsiny tengeröbölben Marx Károly
csak úszkál röhögve körben.
Utána cápák eveznek.

Kissé szédülten már.
Mögöttük csobogva
cuppog a lekvár.
Habár...

Felkorbácsolt hullámok mögött,
hullámvölgyben
reszketve bujkál a holdsugár.
Mosolyog egy sügér.
Tollába szépen tintát kér.

Ad neki a drótostót egy pallót.
Felveszi és belesúg egy hallót.
Nem kagyló? Ja, homár.

Pedig dorombol.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-09-15 16:10:14
Utolsó módosítás ideje: 2011-09-15 16:10:14