Apám története


Édesapám százéves lenne, ha élne,
de már régen meghalt, épp harmincnyolc éve,
sietősen ruccant át a túlvilágra,
se isten, se ember, Szent Péter se várta.

Vajon milyen sürgős intéznivalója
volt neki odaát, azóta is rója
az égi ösvények kitaposott részét,
az atyaúristen kertjének vidékét.

Ahogy mondani szokták, mindenhez értett,
aratott vagy kapált, megélhetés végett
iparos munkát is elvégzett ő bátran,
akármihez kezdett, az mindig hibátlan

befejezett munkát eredményezhetett,
tímár volt, kovács volt, még mesterlevelet
is szerzett, hogy a család éhen ne haljon,
nem hőkölt ő vissza semmilyen kudarcon.

Apám Tisztaberken született száz éve,
Debrecenbe került anyám örömére,
összeházasodtak, majd én megszülettem,
ám beborult az ég fölöttünk s felettem.

Európában már fegyverek ugattak,
családjával férfit csak keveset hagytak,
apám is elvitték „védeni a hazát”,
fegyvere nem volt más, csak egy nagy szívlapát,

munkaszolgálatos volt az istenadta,
Berlinig meg se állt a sereg miatta,
„végig harcolta” a berlini csatákat,
hogyan maradt élve, nincs rá magyarázat.

Ezután az USA fogságába esett,
csak „szerencsés” ember volt, nem igyekezett
bölcsen elkerülni a szovjet fogságot,
s látni akarta már itthon a családot.

46-ban neki véget ért a fogság,
gyanúval fogadta haza Magyarország,
hogy miért nem szovjet fogoly lett belőle,
munkát sem talált itt, talán féltek tőle.

Három évig csak alkalmi munkát kapott,
nyomorgó szegények voltunk, nem gazdagok,
már ötödmagára keresett kenyeret,
várta otthon anyám, s három éhes gyerek.

49-ben a Vagongyárba került,
Debrecenben ez kétezernek sikerült,
62 évesen, korán meghalt apám,
úgy élt, hogy sohasem élhetett igazán.

2012. tavaszán  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-04-02 00:14:28
Utolsó módosítás ideje: 2012-04-02 00:14:28