Komorna


csengetek
szobalány toppan be a homlokomba
a kezében száraz kenyér aminek morzsáit a varjak elé dobja
(még ott a reggeli tojásrántotta az ablaküvegen)
egyedül sírni vagyis vödörrel hordani a tengervizet egy kádba
az asztal vérét végül felisszák a székek
a sarokba állított juhok legelik a mai újság lapjait
a lélek áttetsző csiganyála mindenütt
a szobalány vállain billeg a cipőtalpam nyomától nyomorított hold
az arany középút akupunktúrája ez
akinek a tenyerében arcok ordítoznak
tudják
hogy a bányában ragadt kísértetek csak a kifordult határkövekhez
hűségesek
egy szökőkút emlékezete a városról
tűzrózsák egy pohár vízben
a sarokba állított juhok tovább tépkedik fogaikkal a fekete-fehér lapokat
a nyakukba akasztott toboz veri a delet
hangjára érkezik végre a szobalány: mérget csavar a hajából levesembe
kifejezéstelen arca biztat hogy csak ma érdemes meghalni
a holnap szétröppenő galambtollai a tegnap parazsába hulltak (mondja)
a birkákból nyílt sebekből kiröppenő gyászmadarak hangjától
egy hegedű is felakasztaná magát
szinte látom hogy
feszül máris a húr
magába csuklik a vonó
homokvihar keringőzik önmagával a szemem mögött
a szép versnek csak kínjai vannak
(képtelenség rendet rakni itt - fakad ki a szobalány)
akik megtartják a háztetőket gipszvállaikon
és lehányják önmartalékukkal a tükröket
akik visszajárót találnak a tojásban és kitömött isteneket
ültetnek a családi asztalhoz
becsomagoltatom a szobalánnyal a levest és a varjakat
(- nem kívánja ezt is az ablakhoz vágni mint a finom reggelit?)
( - elvitelre kérném az életet, köszönöm)
az elégett gyufaszálak rokonai telefonálnak
bizony osztozom most gyászukban
gerincem a ceruzák szénváza
ezt a szobalányt tobozokból varrtam
az árnyéka lötyög akár egy odvas fog
a kandallóba dobom néhány régi versem
amitől hamar felmelegszik az egész szoba
a döglött juhok felerősödő bűze pedig a függönyökbe ragad
a lány erre rögtön tócsává olvad
(a vérrel lepisilt fal csillogása ilyen)
üres lovak amiket hiába is hasítanál fel
csontkolonc csak a test (mondod, vagy inkább azt:)
szenzációsan halk minden öregség

borzasztó helyzetben élek
tévedésből kibelezett liftben
a hófelhőbe költözött birkák fényéből
ebédelnek ma a csillagok
(persze mérgezett)

a szobalány az üres sírkövemen előtt ül a kezében vésővel
és ihletre vár
a múzsák hallgatása megállítja örökre az órákat





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-29 22:49:21
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-29 22:49:21