- perselyest -




Szakadatlanul esett, hosszúra nyúlt az Isten tócsalánca,
föld nyakára aggatott ékszerét bogozza most a Nap s egy -
egy szemében vidáman lubickolnak bogarak, békák, férgek,
hosszúlábú gólyamadarak. Boldog kép ez bennem, valami
édes súly a lélekmérlegemben, bár az esti gondterhek alatt
még úgy éreztem; nem született nálam boldogtalanabb, hát
éjperselybe dobtam minden gondolatomat. Elváltam régi
ócskaságaimtól, levetkeztem az ősi terheket s mindent egy
halomra hordtam, mint a hangyák, bár saját bolyomtól sem
lettem sokkal boldogabb. Vétkeim, ha voltak, mind elhagytam
őket s úgy sajnáltam el magam, mint ég a csupasz hegytetőket.
Nem csókoltak, nem öleltek, csak a hiány sétált bennem,
nem csoda, hogy végül önmagam is perselybe vetettem.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-07-11 12:57:15
Utolsó módosítás ideje: 2012-07-11 12:57:15