1981
Először éreztem fájdalmát
a hervadó virágnak,
gyermek lelkembe karcolta
utolsó sóhaját,
először szegeztem kérdést
a szűkszavú halálnak,
mikor gyertya könny
siratta a fekete fejfát.
Keresztek szívembe szúrva,
egy év, három sírhalom,
gyermeki énem riadtan súgta:
„Apa, ma elalszom,
csak ne legyen fájdalom!”
...és elaludtam, szívemben kövek
egymásnak csapódva adták az ütemet,
s mikor egy-egy éles szilánk pattant,
felriadtam:” Ne, ne legyen több hant!”
Szívemben azóta ácsorog az idő,
nyolcvanegy, nyolcvanegyet dobog,
a gyertyakönnyeket pergető
szomorú láng, még most is, most is lobog,
de nincs már kinek nyafogva,
ígértem könnyű álmokat,
mert jött a szűkszavú halál,
s életén kattant a lakat.
A nyolcvanegy vállába karolva
megannyi év,
s az idő bár még mindig ácsorog,
de közel, közel a rév.,
s a viaszkönny majd fejfámon csorog.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-08-15 11:07:42
Utolsó módosítás ideje: 2012-08-15 11:07:42
