Egyre megy

Valaki bennem él tovább,
többedmagammal, egyedül
vagyok így, egyre ostobább,
hogy bölcsebb vagyok legbelül,

amit rajtam senkise lát,
mert elrejtem a kincsemet,
akár a rügy az orgonát,
amely illatos úgy lehet,

hogy nem lesz jelentéktelen,
kibontja szirmát, fölfedi
titkait, nem játszik velem,
hiszen mindezt csak képzeli

vénülő emlékezetem.
Barátom vagy, elmondhatom,
de csak neked, én szertelen,
hogy nem az élet fáj nagyon,

az, ha fáj is, nem publikus,
nem dicsekednék azzal el,
„hátulsó pár előre fuss”
ez a játék, mely megfelel,

csak eddig nem volt sikerem,
a helycserét más érte meg,
én maradtam a „helyemen”,
nem akadt olyan fergeteg,

amely engem is kiemel,
(kerékagyig szorít a sár)
már csak a szenvedés nevel,
nem a példaadó tanár;

az élők közt nincs is talán
közülük csak egyetlenegy,
s hogy az elmúlás hajnalán
szorongok vagy nem: egyre megy.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-26 08:07:27
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-26 08:10:48