Csövi Elégia

Fehér tenyér, de fekete lesz,
megzöldül és csorog belőle a vér,
majd eláll, megalvad.

Fehér tenyér, vagy barna,
koszos vagy tiszta,
ökölbe szorítva, lógatva,
kéregetőn kitartva, vagy
boros üveget szorítva,
szemétben könyékig
kotorva, lopva és orozva -
tartozhat ide, netán oda -
többnyire van hozzá folytatás,
gazdája van, folyik a lázas kutatás.
Valamit valaki mindig vagy talál,
vagy keres, netán megy,
átesve az utolsó határon
már várja a leves.

1.
Fehér a tenyér, benne
zöld a kenyér, mit földből
kinyúlva emel, szorít, magasra tart,
csuklón folyik zöld, és sárga
penészlé, de a hulla keze
csak szorít. Hol? Ki tudja,
tudhatja, hol nem. Most,
e percben vághat oda a gránát,
föld, csukló s egyéb darab
- köztük szarlé, alvadt vér - röpül, borít,
porít. Dörej, robaj, nagy, hasít,
csak a sikoly, sikolyok mik
csendesen elhalva oszolnak,-

szipolyok örülnek. Ülök
oszlok, foszlok le, el, felé, bele-
csorgok. Valahol lehet nem is
onnan messze, hol csuklók s
kezek kenyerestől repkednek -
csiklók reszelős hangon
üvöltenek, szájak szélén, s
mellett, mi kicsorog:
elhaló sikoly már csak alig
suttog. Rettegés ereszkedik,
szinte elhal, felerősödik
szemekben crescendóig.

Áll alatt, nyakba hasít
lapos, éles, hideg acél.
Különböző metódusok
és módszerek ( egyik kutya...)
tombolnak, bosszúszomj; és
ártó rosszindulat
kielégítése a cél.

2.
Fehér kenyér, darabban.
Zöld tenyér, sáros, füves.
Szorítása ereszt, lazul, utoljára még
megremeg - potty, placcs.
Innentől egyre megy.

Szemgolyó - próbál még őrült mód
forogni, nincs hozzá tartás,
ellen - talp alatt gyomorforgató
hangon reccsen. Igaz, nincs
jelen ráhangolt, értő, iskolázott
fül, s túl nagy a háttérzaj, de
talp fölött mi van, az így is örül.

Tamás, ki hever bokros terepen,
vizelet, bor és egyebek tócsái közepett
épp rángja összrángásai közül immár
az utolsót. Ernyedő ujjak közül
végtelen ívben gyönyörűen csak
hull, hull a fecske, mi nem kendő.
Boldog, lőtt végre, lőtt aranyat -
túl ezernyi kis kínon, szenvedésen
béke honol értetlen belsejében.

Válla csupasz, rajta felirat:
Szeretlek Edina. Felette húz el
gyászos szellő, huzat, viszi, viszi
hasztalan feledve el a semmibe
mind az öt nyelvet, miken
folyékonyan, igen profin kéregetett.

3.
Levegőben krétapor porzik lebegőn,
tornász nyújtón, egyéb szereken repül.
Végzi dolgát, forog, kalapszám
dobálja a nagy kelepet. Torka
közben szorul,
s nem tudja mitől, könny
a szemébe miért kerül.
Fehér por hullong és fog csikordul.

És volt, de már nincs
Jimmy, ki nem volt Fülig,
Csonkolt lábujjakon bicegett
komikusan, mint a pingvin
egészen a sírig, ahova
az alkohol és az utca berakta.

Énekelni legföljebb - a vége fele
- csak ezt énekelhette: ó, de jó,
meg kell halni, ó, de jó, ősz
és tavasz között meghalni de jó!

Pedig totál idegen volt neki Babits...

Kiáltó volt, vala, s még az,
meg lesz az ellentét a
vállaira tetovált sárkány és
démon sugallta habitus
és tényleges élte között.

Ha van, ki nincs, biztosan
fektében dühösen
harapja a rögöt.

És vitte magával enyészetbe
a sárkányt és démont, utcai
művész beléje szurkált műveit.

ÉS a bűneit.

  *   *

Állófogadás, ülő ugatás,
hüllő kézfogás, számító
szemek. Álló lámpa,
fény, mégis irtóztató
sötét. Karosszék mélyéről
villognak ragadozó szemek,
s döntenek, döntenek,
és borulnak, halnak,
élve megrohadnak.
Láthatatlan kezekből
méreg, ami pereg.

Fortélyos élelem igazgat,
s betegen tartanak gyógyszerek -
lényeg, hogy a megfelelő időben
fordulj fel, pont mikor kell
és jó pénzért elkaparnak
és minden más le van szarva,
csak a zsebek teljenek.

És még egyszer Tamás.
Lőtt ugyan aranyat, de mást
talált. Oda, oda van
a múlt. Amerika, Cadillac,
drog, dílerség, éhség,
fázás, Edina és Mucus -
szájban flowering the mucus -
és férgek lakmároznak
agyán, miben laktak,
még ha kisszerűek is, de csodák,
mikből penészedett csontok
maradtak csak mára már.
Szétesik, szanaszét mászik a lekvár.

Gáz, tiszta, lebegő
Lebegő, fröcsögő gáz,
Gáz, és gőz kicsap,
ugráltat fedőt.
Oszlik szét, foszlik
oda s el, gáz ez az
egész, cián, mindenféle
gázos gyászos halott - van
köztük ki még mozog -
ereszti levét.

- Pusztulj, szemét!, -
rendelkezik, ki hiszi,
ő maga az ég,
s nem veszi észre,
ő maga is hulla -

és már igencsak rég...

2006.05. - 07.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-08 16:28:19
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-08 16:28:19