Péniszpikkelyek

Nárcisszus a tóparton alszik
álmában megelevenedik és lány alakot ölt a víz
de a leány bőre tükör
hajlataiból
saját nyújtott arca néz vissza rá
ahogy szeretkeznek

reggel
az ég nyitott sebéből előbújik a nap
a hajnali fényben négykézláb áll a fiú
hátát macskaként az égnek domborítja
kifordított nyakkal figyeli a tavat
kezeivel széthúzza farpofáit és bűvölten nézi
az apró lyukat sóhajtozva bárcsak magába
hatolhatna egyszer
felfröccsenő spermasugáron
korcsolyázó napszikrák
odébb fosztott virágokat legelnek a bárányok a réten
egy lány a tó túlpartján döglött halakat szedeget
a nád közül
nyitott szájukba présel szeméből néhány könnycseppet
amitől ficánkolni kezdenek a tükörpikkelyes állatok
és visszaengedi őket a vízbe

Nárcisszus halcsontvázzal fésüli a haját
közben nézi a báránypásztor lányt
ahogy virágok szirmait tépkedi a réten
a fiú sóhajtozik és ábrándokat kényszerít magára
bárcsak megkívánná őt de mihelyst
elképzeli a szeretkezést vele
meztelen önmagát látja csak különféle kitekert pózokban
és keze ilyenkor gyorsan jár közben makkja vörösen izzik
a száraz bőr foszlányai leválnak péniszéről
akár a radírpiszok tapadnak ujjaihoz
fájdalmas nyögés kíséretében élvez el majd
behunyja szemét hogy ne is lássa többé azt az átkozott a víztükröt
de ahogy rágondol ismét erekciója támad keze pedig
a lába közé vándorol

a lány halakról tépkedi a pikkelyeket a réten
szeret nem szeret énekli miközben a bárányok
messzi kóborolnak Nárcisszus pedig az öklével betöri
a tó tükrét és egy szilánkkal a kezében a pásztorlányhoz rohan
- csúfíts el! - könyörög és reszketve átnyújtja neki az üvegdarabot
de a lány csak nevet hogy minek
- hiszen te már úgyis olyan csúf vagy - azzal könnyesre kacagja magát
a földre hulló cseppek áttetsző szirmokká válnak
s felöltöztetik a fosztott virágokat

reggel
a fiú szájában vastag nád arra harap fájdalmában
miközben a tükörszilánkkal lenyesi végre fáradt
péniszét amit gyenge kézzel a lágyan hullámzó vízbe ejt
majd a hátára zuhan és félájultan
önmagát látja: vörös szirmok hullnak belőle
tükörpikkelyes bárányok kóborolnak és bégetnek a közeli erdőben
a messzi erdőben
a fiú gondolatban velük tart
meztelenül ül hátukon csak kacag hogy fényben szeretni szeretkezni
olyan mint sebesre dörzsölni a napot vagy kitépni lángszirmait
álmában a bárányokkal kóborol szivárványon vagy spermasugáron
az esküvőjére tart ahol levágják majd az állatokat
s ott áll már a pásztorlány fátyol takarja arcát
egy kosarat tart kezében
amiben élve pucolt halak vergődnek egymáson

reggel
egy halott fiú fekszik az iszapban
csukott szemére valaki pikkelydarabokat tett
kis tükrök miben felhők gyapja szakad
a pásztorlány a tó túlpartján sétál
a nádasban ráakad a levágott péniszre
felveszi és szeméből ráhullajt néhány könnycseppet
amitől az ficánkolni kezd ujjai között
majd visszaereszti a vízbe





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-28 17:49:09
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-29 15:24:14