Senkiföldje

olykor halászok érkeznek a sivatagba
a homokban tolják csónakjaikat
kaktuszokat kerülgetnek és hálót dobnak
a skorpiókra

bizony
rohadék egy férgek azok

a sivatag szélén tájnak döntött házak
szerte
mérgezett csecsemők fekszenek a tornácon
puha kis combjukon a surranó rovarok csípései
a halál aprócska cérnaöltései
a baba kísértetek a padláson totyognak
recsegnek alattuk a deszkák
gagyogásuktól megfordul a csepegés a csapban
kacagásuk felsebzi a holdat
melynek
kicsöppenő ezüst vére a homokba hull
a cseppek átváltoznak fuldokló halakká

ez itt a senkiföldje
szakadt paplanok forgolódnak az éjszakában
kifordult ajtóknak koccannak az emberi lábon
futó ördögszekerek
vezetékekről csüngnek a pislákoló villanykörték
olykor érkezik egy szutykos lány
székre áll és leakaszt egyet
hogy beleharapjon és elcsócsálja
majd messzire szalad mikor részeg apja
levetett nadrágszíjjal megjelenik és így kiált:
- gyere csak ide, majd én
ráakasztalak a vállfára, kisanyám!

„ó, apa
nem szülök több gyermeket neked!
köldökzsinórjuk sosem szárad el
sírásuk mintha a föld alól érkezne
és szurokból vannak a könnyeik!”

holdcseppek és halak

a befelé nőtt viharok keringője
rettenetes és gyönyörű a csönd
csupán a skorpiók szöszmötölése hallik az éjben
ahogy vadászatra indulnak
a homokban szét hagyott pecahorgok kérdőjelein
megcsillan egy sebesült égitest fénye
és a csillagpuszták fennsíkjai
a kiürült táncparkett bánatával
néznek le a dűnék közt eltévedt halászokra

a mennyek kapujának kulcsa
ott van egy halott csecsemő kezében
rázza és kacag miközben plüss mackót ajánlgató angyalok
próbálják elcsaklizni tőle
egyik-másik néha megragadja kövér kis pracliját
de el is engedi rögtön
mikor felsebzik tenyerét a halál kampós tüskéi

ócskavasak, szobák
a pusztulás erjesztőkádja
kigyulladt vitrinek az udvaron akár a katonák
összegyűrt falak, lehorzsolt szemek
lüktető pupillák
skorpiók másznak be az ablakokon és
mérgüket az alvó emberek álmaiba
fecskendezik

száradt halfarkakon rágódnak a macskák
mivel ismét eltűnt a tej a tálkájukból
bizony
a csecsemő kísértetek titokban kiszopják a tejet
a szendergő asszonyokból is
már akiben folydogál ilyesmi
a kiszáradt mellbimbók letörnek és
leszakadt gombként a sarokba gurulnak

vállfákra akasztott angyalszárnyak
a csapok lassan felszürcsölik a mosdókagylókban hagyott vizet
- lány a tengerben! - kiabálnak a csónakosok
távol
az éjben kinn kinn a sivatag közepén
megpillantva a kaktusz alatt ücsörgő gyermeket
a feje fölött glória ami egy kiégni készülő
villanykörte bizonytalanságával villan és reszket
miközben kérges talpából szedegeti a rozsdás pecahorgokat
körülötte homokba panírozott halak vergődnek
az égen már kivérzett a hold





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-01-08 00:20:59
Utolsó módosítás ideje: 2013-01-08 16:58:29